Kelemen Hunor: sokat javult a kapcsolat Románia és Magyarország között

Sokat javult a kapcsolat Románia és Magyarország között az elmúlt másfél évben és az RMDSZ továbbra is kész betölteni a hídszerepet a bukaresti kormányban a két ország kapcsolatának további erősítése érdekében  – hangoztatta Kelemen Hunor, a bukaresti nagykoalíciós kormány miniszterelnök-helyettese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden Bukarestben, miután Szijjártó Péterrel folytatott megbeszélést.

Közös sajtónyilatkozatuk alkalmával az RMDSZ vezetője rámutatott: minden alkalommal egyeztetnek a magyar külgazdasági és külügyminiszerrel, amikor a budapesti diplomácia vezetője Romániába látogat. Mostani találkozójukon is áttekintették a romániai magyarság helyzetét, egyebek között a népszámlálásról és azokról a törekvésekről beszéltek, amelyeket a bukaresti kormánykoalíción belül az RMDSZ képvisel: kisebbségi jogok, anyanyelvű oktatás, oktatási beruházások.
Kelemen Hunor szerint szükség van a magyar-román kapcsolatok erősítésére, szükség van arra, hogy a különböző szaktárcák vezetői gyakrabban találkozzanak, mert a gazdaságban hihetetlenül sok kiaknázatlan lehetőség van. Rámutatott: fontos, hogy a romániai és magyarországi emberek biztonságban legyenek, ebben a vonatkozásban nagy kihívás a földgázellátás, és a villamos energia biztosítása, a rászoruló polgárok megvédése. Elmondta: arra kell összpontosítani, ami az emberek életét jobbá, biztonságosabbá teszi, olyan körülmények között, hogy a szomszédban háború van, krízis van. Úgy vélekedett: ez egy hosszú, válságos időszak lesz, de az RMDSZ azért vállalt kormányzati szerepet, hogy megoldásokat keressen a társadalom kihívásaira.
Az MTI kérdésére, hogy milyen mértékben sikerült az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával javítania Magyarország és Románia kétoldalú kapcsolatait, amelyekkel hivatalba lépésekor elégedetlen volt, Kelemen Hunor azt mondta: hatalmas az előrelépés ahhoz képest, hogy honnan indultak a román-magyar kapcsolatok 2020 decemberében, az RMDSZ kormányra lépésekor, milyen évek voltak 2012-től kezdődően, de különösen a 2017 és 2019 közötti időszakban.
“De még nem vagyunk ott, ahova el szeretnénk jutni” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke. Mint kifejtette: akkor lehetnek elégedettek a két ország kapcsolatával, ha a kétoldalú egyeztetések rendszeressé válnak, és egy közös kormányülésre is sor kerül konkrét programokkal. Arra viszont akkor kell sort keríteni, amikor valóban olyan közös programokat lehet a két miniszterelnök elé tenni, amelyek a következő években megvalósulhatnak – magyarázta.
Tavaly elindították a tárcaközi egyeztetéseket. A kultúra, gazdaság, környezetvédelem, területfejlesztés területén is történt előrelépés.
“Másfél év alatt sokat javultak a román magyar kapcsolatok – ezt a hídszerepet az RMDSZ a bukaresti kormányon belül is be tudta tölteni és be kívánja tölteni” – szögezte le a szövetség elnöke.