Soltész Miklós: mindig voltak bűnök az egyházban, mégis itt vagyunk kétezer éve

Mindig voltak bűnök az egyházban, mi magunk is bűnösök vagyunk, mégis itt vagyunk kétezer éve – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei Piliscsabán a kívülről felújított katolikus templom megáldása után.

Soltész Miklós arra biztatta és kérte a piliscsabai közösséget, merjék megvallani hitüket akkor is, ha az egyházban is vannak bűnök.

Soha a világ egyetlen pontján és időszakában sem voltak bűntelenek az emberek – tette hozzá.

Az apostolok megtagadták Jézust kereszthalála előtt és gyáván elbújtak, később mégis hirdették az evangéliumot, a mártírhalált is vállalva érte – emlékeztetett.

„Bármilyen támadás is ér minket (…), merjük bevallani, hogy tele vagyunk hibával és bűnnel”,de a célunk, a feladatunk és a felelősségünk óriási – fogalmazott az államtitkár.

A megújult templomot Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök áldotta meg szentmise keretében. A főpásztor a szentmise elején arról beszélt: a közös összefogással, a kormány támogatásával megújult templom egy megújulni tudó közösség otthona.

Azt kérte a közösségtől, legyenek Krisztus egyházának hűséges, egyre állhatatosabb és következetesebb tanúi.

Spányi Antal homíliájában kiemelte: ezer éve Szent István elrendelte, hogy minden 10 falu építsen egy templomot, és ő maga járt elől, megépítve a kiemelten fontos templomokat. Később a veszélyek elől az emberek a templomokba menekültek, mert ott érezték magukat a legközelebb Istenhez, bízva oltalmában.

Mára megszoktuk a templomok közelségét, és ez a megszokottság bizonyos közömbösséget is hozott: az emberek elkezdtek hétköznapi ruhában és ritkábban templomba járni, sokan gondolják, hogy az Istennel való kapcsolatot online is fenn lehet tartani.

Mintha már nem tudnánk, mi a templom, miközben sokan azok közül, akik nem európai gyökerekkel rendelkeznek, pontosan értik fontosságát, ezért is gyújtják fel, szentségtelenítik meg az épületeket, amelyeket mi évszázadok óta szent helyekként tisztelünk.

Hangsúlyozta: a templom minden ember számára Isten közelségét és várakozását hirdeti ma is, azt, hogy az őt és törvényeit elfelejtő ember bármikor megújíthatja vele a kapcsolatát.

Ritter Imre német nemzetiségi szószóló a mise után arról beszélt: a komoly tradíciókkal, egyházi élettel rendelkező településeken, amilyen Piliscsaba is, mindig megtalálhatók a nemzetiségi közösségek is.

A templom felújítását a kormány, a piliscsabai önkormányzat, a német és a szlovák nemzetiségi önkormányzat és a Székesfehérvári egyházmegye támogatta.

A szentmisén részt vett mások mellett Farkas András (Fidesz-KDNP), a település jelenlegi és Thumáné Kauzál Melinda (Fidesz-KDNP), Piliscsaba megválasztott polgármestere.