BM: júliustól hat szociális szakápolási központ jön létre

Júliustól hat szociális szakápolási központ jön létre a tartós gondozásra szorulók ellátására – közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták: több hónapos előkészítést követően megkezdődik a szakápolás átalakítása. A tartós ápolásra szoruló, többnyire idős betegek gondozása – a tavaly év végén elfogadott egészségügyi és szociális törvények módosításának, valamint a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – a jövőben nem egészségügyi, hanem szociális ellátásként történik, hiszen ők nem igényelnek 24 órás orvosi felügyeletet, ugyanakkor ápolásuk-gondozásuk átfogóbb, a szociális ágazathoz tartozó feladat.
Első ütemben, július közepétől hat intézménynél történik fenntartóváltás, az eddigi kórházi fenntartásban lévő ápolási osztályok helyszínváltás nélkül szociális szakápolási központtá alakulnak.
A gondozottak, ápoltak átköltöztetésére nincs szükség, az erről szóló kormányrendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben – jelezték.
A tájékoztatás szerint a szakápolási rendszer átalakítása fokozatosan történik, az első ütemben hat intézmény 334 ápolási ágya kerül az egészségügyi ellátórendszerből a szociális ellátórendszerbe július 15-én. Első ütemben Oroszlányban, Pincehelyen, Celldömölkön, Vásárosnaményban, Kunhegyesen, Budapest XII. kerület Hidegkúti úton jönnek létre Szociális Szakápolási Központok.
Az ápolási ágyak átvétele és szakápolási központ formában történő tovább működtetése nem igényli a betegek átköltöztetését, az ellátás helyszíne ugyanis nem változik, csak a fenntartó – hangsúlyozták a tárca közleményében. Azaz az eddigi kórházi épület vagy annak része kerül a gondoskodáspolitikáért felelős ágazat – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság – irányítása alá.
Hosszútávú célkitűzésnek nevezték, hogy a tartós ápolás-gondozás az ápolási osztályok helyett szakápolási központokban valósuljon meg.
Az egészségügy rövidtávú ellátást nyújt, a szakápolási központ az igénybe vevő otthonaként funkcionál, szolgáltatásai túlmutatnak a fekvőbeteg-ellátó intézményekben biztosított ellátáson. A szociális intézmény teljes ellátást, fizikai, mentális és egészségügyi gondoskodást teljesít, otthon-jellegű elhelyezést biztosít lakóinak – mutattak rá.
A jelenleg ápolási osztályokon ellátott betegek szakápolási központba történő áthelyezéséről az átadó intézmény orvosa fog dönteni. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az átvétel előtt 30 nappal – az első ütemben június 15-ig – tájékoztatja az ellátottat, vagy hozzátartozóját, illetve a jogait képviselőt, a szakápolási központban nyújtott szolgáltatásokról, az intézményi jogviszonyról és a térítési díj szabályairól. Ezt követően a betegnek nyolc nap áll rendelkezésére elfogadni vagy elutasítani a szakápolási központba történő felvételét.
A szakápolási központokban a személyi térítési díjat az idősotthonokra vonatkozó szabályok szerint fogják megállapítani, annak számítása azonban eltér az ápolási ágyakon fizetendő szolgáltatási díj számításától. A személyi térítési díj igazodik az ellátott jövedelméhez, a jövedelemmel nem rendelkezők térítésmentes ellátásban részesülnek majd – ismertették.
Az ápolási osztályokról a szakápolási központok által átvett egészségügyi dolgozók, ápolók továbbra is az egészségügyi bértáblának megfelelő bérezésben részesülnek majd, így a jogviszonyváltozásból hátrányuk nem származik – emelték ki.
A közleményben jelezték, hogy a Belügyminisztérium egészségügyi és gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárságainak koordinálásával zajlanak a további felmérések, előkészületek a további szakápolási központok létrehozására.