A Tisza energiaterve havi több tízezer forinttal növelné meg a magyar családok energiaszámláit – jelentette ki Dömötör Csaba, az Európai Parlament (EP) fideszes képviselője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dömötör Csaba közölte:
a Tisza Párt energiatervét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és szövetségesei álmodták, és olyan tiszás politikusok vállalták magukra, akik óriási globális energiacégektől érkeztek. Olyan cégektől, akik a családok és a vállalkozások kárára degeszre keresték magukat a szankciókon, és a háborús években – fogalmazott.
„Lebuktak, tagadnak, a választásig nem akarnak róla beszélni, hogy a választások után mindent lehessen. Ezt tudjuk április 12-én megakadályozni” – tette hozzá.
A kormánypárti politikus elmondta: hiába tagadja Magyar Péter, a Tisza elnöke a párt energiatervét, mert pontosan annak megfelelően szavaztak az Európai Parlamentben, és pontosan ennek mentén foglaltak állást nyilatkozataikban.
A kiszivárgott tervben szerepel, hogy megszüntetnék az energiaár-támogatást, azaz a rezsicsökkentést – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba. Úgy folytatta, Kapitány István, a Tisza szakértője pár nappal ezelőtt az elmúlt évek brüsszeli ajánlásainak megfelelően túlzott állami beavatkozásról beszélt, továbbá a Tisza képviselői az Európai Parlamentben több alkalommal is megszavazták a rezsicsökkentés eltörlését.
Például egy a Tisza által is megszavazott európai parlamenti állásfoglalás azt tartalmazza: az EP felhívja az Európai Bizottságot, hogy „terjessze elő a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának további csökkentésére és fokozatos megszüntetésére vonatkozó ütemtervét” – idézte fel.
Közölte, Magyar Péter is szavazott meg olyan határozatot, amely felszólít az energiaár-támogatások mihamarabbi fokozatos megszüntetésére, és Gerzsenyi Gabriella, Magyar Péter képviselőtársa az EP-ben is úgy nyilatkozott, hogy az energiaár-támogatás hasztalan.
A Tisza képviselői hat alkalommal szavaztak arra az Európai Parlamentben, hogy meg kell tiltani a keleti energiaimportot. A tiltás a RepowerEU program része, emellett áll ki a kiszivárgott program vonatkozó része is – fűzte hozzá Dömötör Csaba, aki szerint a tiszások azt is hiába tagadják, hogy kormányra kerülve belenyúlnának a nemzeti olajvállalat, a Mol tulajdonosi viszonyaiba. Ezt ugyanis Tarr Zoltán delegációvezető erősítette meg a Politico hírportálnak.
Dömötör Csaba úgy vélekedett: mindebből az következik, hogy sem a bizottságot, sem a néppárti nagykoalíciót, sem Magyar Pétert és társait nem érdekli az, hogy mennyivel többet kellene fizetniük a magyar családoknak, ha ez a program megvalósulna.
Felhívta a figyelmet arra: a következő tankolásnál mindenki ellenőrizheti a számlán, hogy mennyivel kellene többet fizetnie, ha nem lenne védett árazás. A rezsiszámlák összesítései alapján mindenki kiszámolhatja azt is, hogy a saját háztartása esetében mennyivel lenne magasabb a gáz vagy az áram ára, ha nem lenne ártámogatás.
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az is tétje az országgyűlési választásnak, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak, ami megálljt parancsol az illegális migrációnak. A jelenlegi magyar kormány pedig 2015 óta azt az álláspontot képviseli, hogy meg kell védeni a migrációs hullámoktól az uniós külső határokat.
Rámutatott, a júniusban életbe lépő – Magyarország tiltakozása ellenére elfogadott – uniós migrációs paktum legfontosabb eleme az EU-ba érkező migránsok szétosztásának kötelezettsége. Vagyis az a választás tétje, lesz-e olyan kormány Magyarországon, amelyik a migrációs tervekre is nemet mond, megvédi a határokat, és el tudja érni, hogy a migrációs paktumot Magyarországon ne hajtsák végre – fűzte hozzá.
Szintén kérdésre válaszolva azt mondta: Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró külföldi titkosszolgálatokkal működik együtt a magyar külügyminiszter lehallgatásának érdekében. Azok állnak mögötte, akik egy engedelmes, simulékony kormányt szeretnének Magyarországon.
„De van számukra egy rossz hírünk. Erről 2026 áprilisában is a magyarok fognak dönteni, nem pedig ők” – fogalmazott az EP-képviselő.













