Orbán Viktor: kedden hagyhatja el a legmagasabb vízszint Magyarországot

Már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot, de a fegyelem és a figyelem nem lazulhat – mondta a miniszterelnök vasárnap reggel az árvízvédelmi operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Orbán Viktor közölte, a dunai árhullám tetőzése jelenleg Dunaföldvárnál tart.

A miniszterelnök elmondta, a harmadfokú védekezés hosszúságát most még nem lehetett csökkenteni, hétfőre várják azt, hogy számos terület kiesik a harmadfokú minősítésű védekezésből.

Jó hírnek nevezte, hogy

jó esély van arra, hogy – szemben a számításokkal – nem csütörtökön, hanem kedden déli irányba a legmagasabb vízállás elhagyja Magyarországot.

Ugyancsak jó hírnek nevezte, hogy továbbra sem várható olyan mértékű csapadék, amely az árhullám levonulását érdemben befolyásolná.

A kormányfő azt mondta, szombat délután kinyitották a Mosoni-Duna torkolati vízművet, így a Mosoni-Duna apadása is megkezdődött, „ezzel a győri ügyeket befejezettnek tekinthetjük„.

Adatokat ismertetve azt mondta, Mosonmagyaróvárnál a Lajtán a tetőzés óta 51 centimétert apadt a víz. A Duna Nagybajcsnál 188 centimétert, Győrnél 25 centimétert, Komáromnál 97 centimétert, Esztergomnál 52 centimétert, Vácnál 24 centimétert, Budapestnél 21 centimétert apadt – részletezte.

Azt nem állítom, hogy óriási sikert értem el a tegnapi felhívásommal, amelyben kifejezetten kértem a budapestieket, hogy csak akkor menjenek ki a védekezéshez, ha feltétlenül muszáj” – fogalmazott Orbán Viktor. Úgy folytatta, most a helyzet valamivel jobb, de továbbra is mindenkit óvatosságra int, mert ha mégis valami baleset történik, és a védekezést meg kell kezdeni, esetleg töltés ázik át vagy csúszik meg, ne legyen senki láb alatt. Tisztelettel kérek mindenkit, hogy továbbra is a védekezésnek adjunk elsőbbséget – kérte a miniszterelnök.

A védekezésben részt vevők száma most már folyamatosan csökken, szombaton 5344 hivatásos vett részt a védekezésben, vasárnap már csak 5025 főre lesz szükség – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő arra is kitért, hogy

az önkéntesek száma szombaton 1286 fő volt, de arra számítanak, hogy vasárnap 324 önkéntesre lesz szükség.

Jelezte, hogy önkéntes civilekről beszél, mert az önkéntes tűzoltókat vagy mentőszervezeteket a hivatásosokhoz szokták számolni.

A nehezebb védekezési helyszíneket sorra véve azt mondta, hogy Pilismarótnál nincs változás, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu „rendben van„. Hozzátette, Vácnál sincs változás, Kismaros védekezik, nincs változás, Kisoroszi a „szokások szerint„. Hangsúlyozta, hogy Budapest is rendben van, a Batthyány téri metrót hamarosan visszakapják a fővárosiak.

A Budapest alatti kiemelt védekezési helyszínekről azt mondta, hogy Bátán a szombati kilencvenszázalékosról százszázalékosra emelték a készültségi szintet, Bajánál „rendben vagyunk„, miközben Dunaszekcsőnél is százszázalékosra emelték a védekezés kiépítettségét.

Bejelentette, hogy

új helyszínként Madocsára kell figyelni, ahol egy ideiglenes védművet kell építeni.

Hozzátette, úgy látja, hogy mintegy hatszáz homokzsákot kell alkalmazni, és az önkormányzati védekezés során az ingóságokat ki kell szállítani a hullámtéri ingatlanokból. Felsorolását azzal zárta, hogy Paks is rendben van.

Úgy összegzett: a várakozásoknak megfelelően sikeres a védekezés. Hangsúlyozta, olyan feladatot kell megoldani, amilyet korábban már megoldottak.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy szombaton ellenőrizte a Kvassay-zsilipet, amelyen keresztül 400 ezer ember vízigényét biztosítják.

A miniszterelnök azt mondta, hogy ott építési fázisban vannak, de az épülő műszaki létesítmény arra szolgál, hogy alacsony vízállásnál is tudjanak vizet adni a térségben élő 400 ezer embernek. A védekezést ez nem befolyásolja, de amint levonul a víz, befejezik a beruházást – tette hozzá.

A folyó felső szakaszain így a járőrözés, a megfigyelő szolgálat működtetése, az ideiglenes védművek elbontása, ahol szükséges, az egészségügyi fertőtlenítés elvégzése a feladat, „és akkor befejeztük” – mondta a kormányfő.

Amikor a vízügyi dolgozók béremeléséről kérdezték a miniszterelnököt, kijelentette, „nem akarok a döntés elébe vágni, a főigazgató úrral egyezkedek„.

Egy szorosabb regionális árvízi együttműködésről Orbán Viktor azt közölte,

amíg a V4 működött, addig ez rendben volt„. Érdemes egy ilyen együttműködést kialakítani

– értékelt, hozzátéve, nekünk van olyan tudásunk, amit szívesen adunk át, és érdemes is tőlünk átvenni.

Megemlítette, Magyarországnak „történelmileg is jól kiépült árvízvédelmi rendszere van, illetve egy olyan szakembergárdánk, amely nemcsak a vízzel, hanem bármilyen nemzetközi összehasonlításban is állja a versenyt„.

Szívesen működünk együtt, de a baj olyan dolog, ahol az ember elsősorban magára számíthat; nekünk egyedül kell helytállnunk, ha baj van – fogalmazott.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva kijelentette, „a politikai élet normális rendje szerint fogunk dolgozni az árvíz után„, szerdán egy európai versenyképességgel foglalkozó konferencián ad elő, csütörtökön este Észak-Macedóniában a két kormány közös tanácskozáson vesz részt, az Európai Parlamentben pedig „valamikor október első vagy második hetében” lesz jelen.

Amikor a Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével folytatandó vitáról kérdezték, kijelentette, „majd lesz egyszer választás Magyarországon, és akkor majd vitázhatunk mindenféléről,

de ebben a pillanatban normális, konszolidált politikai élet zajlik Magyarországon, mindenkivel szívesen beszélünk mindenről ott, ahol annak helye van„.