Simicskó István: óriási erő a szabadság és a szuverenitás

Óriási erő a szabadság és a szuverenitás, Magyarország függetlenségét meg kell őrizni minden pillanatban – mondta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetője március 15-i ünnepi beszédében szombaton Gyulán.

Simicskó István kifejtette, ezt a két értéket könnyű elveszíteni, és csak sok áldozat árán lehet visszaszerezni. A magyarság története ennek ékes bizonyítéka, ezért meg kell becsülni a szabadságot és a szuverenitást – mondta.

A KDNP parlamenti frakcióvezetője hozzátette, a történelem során mindig, 1848-49-ben is voltak birodalmi érdekek és árulók, ahogyan most is vannak. Ezért kell megőrizni a nemzet egységét; „a nemzeti ünnepek erre is feljogosítanak minket” – húzta alá.

Az országgyűlési képviselő rámutatott arra, hogy az emlékezet és a tisztelet kultúrája nagyon fontos a mai világban, „amikor sokan a feledés és a tiszteletlenség kultúráját szeretnék felépíteni”.

Az emlékezés a nemzeti identitás része, hogy kikről, mikor, milyen módon emlékezünk meg, kifejezi egy közösség igazi értékrendjét, szellemiségét, hitét” – fogalmazott.

A történelem egy folyamat, minden eseménynek vannak előzményei és következményei, van ok és okozat. Így világosan látható, mi vezetett oda 1848. március 15-én, hogy „talpra kellett állni” – jelentette ki.

Simicskó István hangsúlyozta, hogy az akkori szabadságharcosok – akik a legtovább állták a harcokat a kor szabadságharcai között – titka az „óriási hazaszeretet” volt.

Elődeink 1526-ig meg tudták őrizni függetlenségüket. Magyarország 1990-ben lett ismét önálló állam, dönthet önállóan saját sorsáról, jövőjéről – mondta.

1848-49-ben egy nemzet született. A hazaszeretet lángja égjen minél tovább a jövőben is! – zárta beszédét a kereszténydemokrata politikus.