Az MNB vizsgálja a moratórium előírásainak végrehajtását a bankoknál

Az MNB 16 pénzügyi intézménynél vizsgálja meg, hogy azok hogyan módosítják majd a törlesztési moratórium lejárta után az érintett lakossági hitelszerződések futamidejét – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank szerdán az MTI-t.

Kiemelték: a vizsgált bankok és lakástakarékpénztárak a lakossági hitelállomány bő 90 százalékát tudhatják magukénak, és a moratórium szempontjából is a legfontosabb szereplők.
A hitelintézetek jogszerű működését a moratórium ideje alatt az MNB számos iránymutatással segítette, így például a koronavírus honlap közzétételével, gyakran ismételt kérdések közzétételével, vezetői körlevelekkel, állásfoglalásokkal – idézte fel a jegybank. Az MNB mintegy 750 oldalnyi, a pénzügyi intézmények által megszövegezett fogyasztói tájékoztató dokumentumot is véleményezett, számos módosítást kezdeményezett és ellenőrizte azok megfelelőségét – folytatta. Az MNB szerint e lépéseknek is köszönhető, hogy radikálisan lecsökkent a fogyasztói panaszok száma a fizetési stop első szakaszában.
A jegybank szerint a mostani vizsgálatok tovább erősíthetik a törlesztési moratórium alatti és utáni időszak biztonságát az ügyfelek és a pénzügyi piacok egésze számára.
Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy a bankok által kihelyezett hitelek tőkeösszege a moratórium alatt is kamatozik. A rendszeres havi jövedelemmel rendelkező ügyfeleknek – azaz a fogyasztók döntő többségének – ezért célszerű kilépni a fizetési stopból és megkezdeni a törlesztést, különben fölösleges többletterhet vállalnak magukra – emlékeztetett. Felhívta a figyelmet az MNB idén júniusi Stabilitási jelentésére, amely szerint a lakáshitelesek bő felének 10 százalékkal, a személyi hitelesek szintén felének körülbelül 40 százalékkal nőne meg a teljes visszafizetendő hitelösszege, ha a moratórium 2022 közepéig tartana, és végig abban maradnának.
A fizetési stopból való kilépéssel vagy annak lejártával nem nő meg az ügyfelek havi törlesztőrészlete – hangsúlyozta a jegybank. Az időközben felgyülemlett kamatokat, költségeket az ügyfelek ugyanakkor hitelszerződésük meghosszabbodó futamideje alatt, egyenlő részletekben fizethetik meg – fűzte hozzá. Arra is kitért: a törlesztőrészlet a változó kamatozású hiteleknél emelkedhet, ám ez a hitelszerződés eredeti feltételeinek, és nem a moratóriumnak köszönhető.
Amennyiben az ügyfelek a hitelszerződésük meghosszabbítását mérsékelni szeretnék a moratórium során felhalmozódott kamat- és díjtartozás előtörlesztésével, akkor a lehetőséget az intézményeknek díjmentesen biztosítaniuk kell – zárta közleményét az MNB.