Varga Mihály: a 2020-as költségvetés biztos alapot teremtett a járvány elleni védekezéshez

A 2020-as költségvetés biztos alapot teremtett a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2020-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztést ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.

A tárcavezető kiemelte: az elmúlt másfél évet kimagasló küzdelem és teljesítmény jellemezte, így olyan eredményeket ért el az ország, amelyekre mindenki büszke lehet. Ezeket az eredményeket „annak ellenére vagy annak köszönhetően” értük el, hogy a baloldal sem a járvány elleni védekezésben, sem a gazdaság újraindításában nem vett részt – jegyezte meg.
Hangsúlyozta: Magyarország a gazdaság újraindításában lépéselőnyt szerzett az Európai Unióban, és a növekedés mértéke rekordmagasságú lehet idén. Több mint 4,7 millióan dolgoznak, a munkanélküliségi ráta 4 százalékra csökkent, egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól – mutatott rá.
Varga Mihály közlése szerint mindez annak köszönhető, hogy a válságot nem megszorításokkal, hanem támogató költségvetési politikával kezelték.