Varga Mihály: az idén 1,5 százalékkal nő a gazdaság

A kormány várakozásai szerint az idén 1,5 százalékkal nő a magyar gazdaság teljesítménye – jelentette ki Varga Mihály a Batthyány Lajos Alapítvány és a Fiatalok Batthyány Köre által szervezett pódiumbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Az államháztartás hiánya a tavalyi 6,1 százalékról 3,9 százalékra mérséklődik az idén, az infláció pedig az év végére 9,2 százalékosra csökken – közölte a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy ezzel egy időben a GDP-arányos államadósság a 2022-es 72,9 százalékról 69,7 százalékra apad.
A kormány legfőbb céljai között említette az infláció elleni harc mellett azt, hogy továbbra is növekedési pályán tartsák a magyar gazdaságot, megtartsák a foglalkoztatás magas szintjét, csökkentsék azokat a kockázatokat, amelyek Magyarországot illetően fennállnak,
A politikus emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a világ tíz legkockázatosabb országa között tartották számon Magyarországot, 2019-re pedig az Európai Unió leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált.
Ugyanakkor Magyarország az elmúlt időszakban úgy tudta megőrizni a gazdasági növekedést, hogy az unió más tagállamaival ellentétben még nem kapta meg a pandémia utáni helyreállítási program forrásait – emelte ki a pénzügyminiszter.
Vagyis az Európai Bizottság a források visszatartásával és a minimumadó bevezetésére irányuló törekvésekkel is akadályozza a magyar gazdaság versenyképességének javítását – mondta Varga Mihály.
Az infláció növekedését a pandémiát követő keresletnövekedéssel, az orosz-ukrán háború kitörése nyomán megugró energiaárakkal és az elhibázott uniós szankciókkal magyarázta a pénzügyminiszter.
Hozzátette, hogy ugyanakkor az idén már csökkennek az energiaárak, az exportpiacok kezdenek helyreállni, így az év végére várhatóan egyszámjegyűre csökken a pénzromlás mértéke.