Orbán: szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató új terv

Szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató, két évre szóló új terv – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök elmondta: csütörtök délután gazdaságpolitikai megbeszélést tartott az összes érintett miniszterrel és szakértővel, ahol megrendelést adott le a teljes magyar gazdaságpolitikai szakértői gárdának.
Azt kérte, hogy az összes, az elmúlt hetekben miniszteriális és szakmai műhelyben készült javaslatot „fésüljék egybe, és szeptember közepére legyen logikus, sok-sok tucatnyi intézkedést is tartalmazó növekedési tervünk”.
Hozzátette: számításai szerint szeptember közepére „minden szükséges politikai és kormányzati döntéshozatali fórumon átmegy” az a két évre szóló terv, amely szerint a 2020-as év negyedik negyedévét, 2021-et és 2022-t irányítja majd a kormány.
A kormányfő kitért arra, hogy az eddigi gazdaságpolitika „vezérfonala” a munkahelyek megvédése volt.
„Erről nem hátrálunk le, ezt a célt nem adjuk fel” – jelentette ki.
Emlékeztetett: a védekezés részeként hitelfizetési moratóriumot vezettek be, és ez sok százezer család számára lehetővé tette, hogy a hiteltörlesztés helyett pénzügyi helyzetének stabilizálására fordítsa pénzeszközeiket.
A vállalkozók is meg tudták tartani  alkalmazottaikat, mert „kimenekültek” a bankok szorításából. Majd bevezették a munkahelyvédelmi terveket, megindítottak „új munkahelyek létrehozásával kecsegtető fejlesztési terveket is” – mondta.
A védekezés megvolt, a munkahelyeket sikerült megvédeni, több munkahely van ma, mint volt januárban – mondta, megjegyezve, hogy a védekezésben is van még teendő, hiszen még nincs annyi munkahely, mint volt tavaly júniusban.
Ugyanakkor a növekedési tervet is jól előkészítették, hiszen a védekezés egy részére szánt összegből a jövendő beruházásokat finanszírozták. A magyar befektetők 2021-ben már meg fogják indítani a 100 milliárdos nagyságrendben igénybe vett támogatások segítségével létrehozott befektetéseiket – tette hozzá.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar politikai gondolkodás elmúlt 100-150 éve „közjogias természetű volt”, de „volt 850 évünk, amikor ez nem így volt, hanem alapvetően nagy politikai kérdésekről tudtunk gondolkodni és nem közjogi részletkérdésekről”.
Ilyen kérdés, hogy hol van Magyarország, mekkora Magyarország, mekkora a népesége összevetve a szomszédjainkkal, mekkora területet tudunk belakni, megvédeni, kik jelentenek ránk nézve fenyegetést, fenyegetést jelentenek-e a szomszédjaink, ki lehet-e velük egyezni, kik a legközelebbi nagyok, és azok a nagyok rá akarnak-e lépni a torkunkra vagy nem, el tudjuk-e kerülni a konfliktusainkat, vagy bele kell állni küzdelmekbe, mit ahogy bele kellett állni a törökkel – sorolta.
Volt tehát a magyar politikának geopolitikai dimenziója is, amely elenyészett, és „szeretném, ha ez a gondolkodásmód visszajönne” – mondta Orbán Viktor.
Meglátása szerint kialakult a közép-európai építkezés lehetősége.
A közép-európai népeknek nem arról kell gondolkodniuk, hogy hol találnak maguknak náluknál jóval nagyobb protektorokat, ahogy ezt az elmúlt 100-150 évben tették. „Most itt a lehetőség, hogy összeálljunk, megpróbáljunk együttműködni, megpróbáljuk megszervezni magunkat, és azt a fantasztikus életlehetőséget, amelyet tudásban, szellemben, energiában, gazdasági potenciában Közép-Európa jelent, a szuverenitásunkat megőrizve valahogy összerendezzük” – közölte a kormányfő.
Hangsúlyozta: ehhez egy „vezérhajóra” lesz szükség, ez a hajó pedig Lengyelország.
Ez egy negyvenmilliós ország fantasztikus fejlődéssel, komoly hadsereggel, hatalmas gazdasági potenciállal és szerteágazó érdekekkel a térségben. „Ha jól rendezzük el a mi saját hajóinkat, csapatainkat a lengyelek körül, és meg tudunk velük egyezni, akkor Közép-Európa sokkal inkább képes lesz érdekeinek megvédésére, gazdagabbak leszünk, gyorsabban fogunk fejlődni, mintha külső protektorok után néznénk” – fogalmazott.
Megjegyezte: erről beszélt a Szent István-napi ünnepségen, arra bíztatva honfitársait, hogy ne féljenek az ilyen dimenzióban való gondolkodástól.
A miniszterelnököt kérdezték Gyurcsány Ferenc DK-elnök Vidnyánszky Attilára, a Nemzeti Színház vezetőjére tett megjegyzéséről. A miniszterelnök szerint ezen nincs miért meglepődni, hiszen „ezek kommunisták”, ezt csinálták, amikor hatalomra kerültek Magyarországon: elvették az emberektől amijük volt.
„Miért gondoljuk, hogy megváltoztak?” – kérdezte, hozzátéve, a kérdés az, hogy mit felelnek.
„Mi felütjük a Könyvet, ahova az van írva, hogy aki kardot ránt, az kard által vész el” – fogalmazott Orbán Viktor.