Zivatarokkal enyhülés érkezik, de a hét második felében ismét meleg lesz

A hét elején zivatarokkal enyhülés érkezik, de a hét második felében ismét napsütéses idő és 30 Celsius-fok körüli meleg várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn északnyugaton többnyire erősen, másutt változóan felhős lesz az ég. Eleinte az ország északnyugati felén elszórtan, majd délutántól többfelé, másutt néhol alakul ki zápor, zivatar, de a Tiszántúlon csapadék nem várható. Több helyen megerősödik, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat a szél. Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére, a felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Somogy és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Ugyanakkor Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Tolna megyére a hőség miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést. Hétfőn a leghidegebb órákban általában 12-18 fok lesz, északkeleten néhol hűvösebb, északnyugaton melegebb is lehet. Napközben 26-34 fokig melegszik a levegő, délen lesz a melegebb.
Kedden a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többfelé várható záporeső, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is. Megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet 11-20, a maximumhőmérséklet a Dunántúlon 20-26, délkeleten, keleten 26-32 fok között valószínű.
Szerdán is sokfelé lesz eső, zápor, zivatar, erős, viharos széllel. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-19, a legmagasabb hőmérséklet a Dunántúlon 19-25, a keleti tájakon 26-29 fok között várható.
Csütörtökön eleinte főleg nyugaton, délnyugaton várható több helyen záporeső, zivatar, délutántól néhol valószínű zápor. A szél élénk, néhol erős, zivatarban viharos lehet. A leghidegebb órákban 11-19 fok lesz. Napközben 26-31 fokig melegszik a levegő.
Pénteken, szombaton és vasárnap gomolyfelhős, napos idő várható. Számottevő csapadék nem valószínű, de helyenként előfordulhat futó zápor. A minimumok pénteken 13-19, szombaton és vasárnap 15-21 fok között alakulnak. Napközben pénteken 27-32, szombaton 28-33, vasárnap 27-32 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.