A nemzetiségeknek nyújtott támogatásoknak a szülőföldön való megmaradást és a nemzetiségi közösségek megerősítését kell szolgálniuk – hangoztatta kedden a szlovének lakta Rába-vidéken található Apátistvánfalván az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A térségbe szánt idei kormányzati támogatásokról tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós közölte: ebben az évben 90 millió forint többlettámogatást nyújtanak az Országos Szlovén Önkormányzatnak az általuk legfontosabbnak tartott fejlesztésekhez, folytatják az óvoda- és iskolaépítési programot, így a felsőszölnöki iskola után rövidesen bővülhet az apátistvánfalvai kéttannyelvű általános iskola, valamint segíteni kívánják az apátisvánfalvai katolikus templom külső, majd belső felújítását is.
Az államtitkár szerint a Rába-vidék megtartó erejét jelentősen növelheti az az idén induló – négy év alatt összesen több mint 900 millió forintnyi fejlesztési forrást tartalmazó – program is, amelynek célja a helyi kis- és középvállalkozások megerősítése, a turizmus és az infrastruktúra fejlesztése.
Soltész Miklós bejelentette: napokon belül döntés születik arról a civil szervezetek számára meghirdetett pályázati csomagról, amelynek 500 millió forintos keretéből több száz nemzetiségi civil szervezet kap támogatást.
Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló a Rába-vidék fejlesztési programjáról elmondta: négy éven át évente 224 millió forintot fordíthatnak majd fejlesztésekre.
Tájékoztatása szerint a pályázati feltételeket februárban hozzák majd nyilvánosságra, a magánszemélyek pályázatairól májusban, a vállalkozások és őstermelők által benyújtandó pályázatokról pedig az ősszel születhet döntés.
Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke a nemzetiségi iskoláik megtartásának és fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta és köszönetét fejezte ki a magyar és a szlovén államtól érkezett támogatásokért.