Mintegy tízezer részvevővel tartották meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben a sérült gyermekek napját – írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója csütörtökön a Facebook-oldalán.
A keddi rendezvényről szólva kiemelte, az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a sérült gyermekek támogatásának fontosságára, és erősítse a társadalmi összefogást a támogatásuk érdekében.
A kormány is kiemelten támogatta a rendezvényt – olvasható a bejegyzésben.
Nyitrai Zsolt a feltöltött videóban arról beszélt, hogy a rendezvény jó példája a nemes cél érdekében történő sikeres együttműködésnek önkormányzati intézmények, civil szervezetek, gazdasági társaságok, illetve a kormány között.
Az idén is a Volánbusz és a MÁV vitte a rendezvényre térítésmentesen a gyerekeket az ország minden részéről – mondta.
Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára emlékeztetett, a kormány szeptember elsejétől hozta létre a fogyatékosságügyi államtitkárságot. Ez azt bizonyítja, hogy fontosnak tartja ezt a kérdést, a fogyatékossággal, Magyarországon élő 800 ezer ember helyzetének javítását is.
A fogyatékossággal élők is tanulni szeretnének, dolgozni akarnak, teljes jogú tagjai szeretnének lenni a társadalomnak – közölte.
Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke azt mondta: 43 éve a szervezet egyik küldetése a sérült gyermekek napja.
Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke kiemelte: a rendezvény azért fontos szervezetüknek, mert meg tudják mutatni a társadalomnak, hogy fontos kérdésekben tudják tolmácsolni kéréseiket a döntéshozóknak. Ilyen a választójog és a támogatott döntéshozatal – mondta.