A szakképzésben ma már karrier van, ezzel a karrierrel kell élni – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára a szakMAfest rendezvény megnyitóján szerdán Nyíregyházán.
A Kossuth téren tartott rendezvényen Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, a szakképzés – a program nyitányán látott tánchoz hasonlóan – „színes, rugalmas, élvezhető„, de ugyanakkor egység is van benne, tehát „egyszerűen választani kell„.
A helyettes államtitkár arról beszélt, évről évre egyre több fiatal választja a szakképzést, amely minőségi oktatást ad. Elmondta, az adatok szerint a szakképzettek húsz százalékát veszik fel valamelyik felsőoktatási intézménybe, így a technikum lényegében a mérnökképzés előszobájává kezd válni.
„Ez a célunk, ez volt a szándékunk” – fogalmazott Pölöskei Gáborné.
Kifejtette, a szakképzés amellett, hogy ösztöndíjat biztosít a tanulóknak, 178 alapszakmára ad képzettséget, vagyis olyan foglalkoztatási lehetőséget, ami később biztos alapot teremt a gyerekeknek maguk és családjuk fenntartásához.
A megnyitón Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, a rendezvény bizonyítja, hogy nagyon komoly együttműködés van a munkáltatók, a város, a kormányhivatal, a vármegye és a képzési intézmények között annak érdekében, hogy a gyerekek az elhelyezkedésre a lehető legjobb megoldást válasszák.
Szabó Tünde, Nyíregyháza kormánypárti országgyűlési képviselője arról beszélt, szeretnék itt tartani a diákokat, hazahívni a fiatalokat, olyan lehetőségeket kínálni számukra, amelyekkel megtalálhatják boldogulásukat az életben.
A fesztivállal a városban, illetve a megyében élő pálya-, szakma és iskolaválasztás előtt álló általános, közép- és felsőfokú oktatási intézmények tanulóit célozták meg a szervezők. A Nyíregyháza belvárosában tartott rendezvényen húsz cég vesz részt, az érdeklődők több helyszínen, tematikus utcákon és sétányokon barangolva ismerkedhetnek meg a különböző közép- és felsőfokú szakmák világával, illetve szórakoztató formában, interaktív módon juthatnak hozzá a szakmaválasztáshoz és a munkaerőpiaci foglalkoztatáshoz kapcsolódó fontos információkhoz.