Rétvári: a napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók

A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Rétvári Bence közölte, július 1-jével újabb 8 százalékkal emelkedtek az ápolói, szakdolgozói alapbérek; az emelés mintegy 81 ezer embert érint.
Az államtitkár kiemelte, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, a kormány arra törekedett, hogy egy “kiszámítható, látható” bérnövekedés legyen az ágazati szakdolgozók esetében.
Rétvári Bence felidézte: 2012-2013-ban átlagosan 27 százalékos béremelés történt, 2016-ban 26,5 százalékkal, majd 2017-ben újabb 12 százalékkal emelkedtek a szakdolgozói bérek. A múlt évben és az idén 8-8 százalékkal lett magasabb az alapbér ebben a szektorban, jövő januárban újabb 14 százalékos, majd novemberben további 20 százalékos alapbéremelés lesz – ismertette.
Az államtitkár hozzátette, a béremelések 2022-ig folytatódnak, arra az évre további 30 százalékos béremelést tervez a kormány. Így – két ciklus alatt – csaknem 2,5 szeresére emelkednek a szakdolgozói bérek – mondta.
Példaként említette, hogy egy húszéves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű ápoló 2010-es 172 ezer forintos átlagkeresete idén júliustól 361 ezer forintra emelkedik. Egy négy-hat éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű szakdolgozó 2010-es 199 ezer forintos átlagkeresete pedig most júliustól 407 ezer forintra nő – sorolta.
Rétvári Bence kiemelte, hogy az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek – ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak – emelkedését is.
Az idei béremelés fedezete 14 milliárd forint, a jövő évi, két lépcsőben történő emelésé pedig 82 milliárd forint az elfogadott költségvetés szerint.