Szijjártó: Hongkong remek lehetőségeket kínál a magyar vállalatoknak

Hongkong remek üzleti és kereskedelmi lehetőségeket kínál a prémium termékeket és szolgáltatásokat nyújtó magyar vállalatoknak – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Hongkongból telefonon az MTI-nek hétfőn, miután megbeszéléseket folytatott a többi között a hongkongi kormányzóval, valamint a kereskedelmi és gazdaságfejlesztési, illetve a  pénzügyminiszterrel.

A magyar külügyi tárca vezetője aláhúzta: Hongkongban különösen nagyra értékelik azt a józan észre alapuló magyar külpolitikát, amelynek alapján Magyarország nem kíván beleszólni más országok belügyeibe. A kiválóan alakuló kétoldalú gazdasági együttműködést igazolja az az eredmény – mondta -, hogy a Magyarország és Hongkong közötti kereskedelmi forgalom a tavalyi év végére meghaladta az 1,2 milliárd dollárt (361 milliárd forint), ezáltal Hongkong – Kínát, Koreát és Japánt követve -, Magyarország negyedik legnagyobb ázsiai partnerévé lépett elő.
A Hongkong kínálta előnyök között a miniszter kiemelte, hogy a városban alig vannak nem vámjellegű akadályok, ráadásul a vámeljárások is kifejezetten gyorsan zajlanak.
Mivel a 7 millió lakosú városban 63 Michelin-csillagos étterem működik, ezért jelentős a kereslet a magyar prémium minőségű élelmiszerekre – mutatott rá Szijjártó Péter, – számos helyi étteremben kóstolhatóak már magyar mangalica húsból készült fogások, illetve magyar borok.
Magyarország már több termékcsoportra, köztük a sertéshúsra, baromfira, illetve marhahúsra is megkapta az exportengedélyeket – emlékeztetett a tárcavezető -, ez a kör pedig hamarosan a bárányhússal és kecskehússal bővül majd, aminek köszönhetően a magyar prémium minőségű élelmiszeripari termékek exportpiaca tovább növekszik.
A miniszter elmondta: a kínai kormányzat, valamint Hongkong és Makaó kormányzatai jelenleg egy, a kelet-kínai térség fejlesztését célzó nagyszabású projekten dolgoznak, amihez olyan beszállítókat keresnek, akik biztonsági szempontból tudják garantálni a helyi államigazgatási és vállalati működést, ennek kapcsán pedig komoly érdeklődés mutatkozik a magyar kiberbiztonsági eljárásokra és technológiákra. Az egyik legjelentősebb magyar kiberbiztonsági vállalat ennek a kelet-kínai térségfejlesztésnek a hivatalos beszállítójává vált – ismertette.
Az egyetemközi együttműködésről szólva, amelyet a kétoldali kapcsolatok alapjának nevezett, a tárcavezető elmondta: négy magyar egyetem talált eddig együttműködő partnerre a városban, ennek köszönhetően pedig folyamatos kutatói és hallgatói csereprogramok működnek a felek között.
Hongkong és Magyarország között az államközi kapcsolatok minden lehetőséget megnyitnak a kereskedelmi és gazdasági együttműködés fejlődése előtt – összegezte a kétoldalú kapcsolatok helyzetét a miniszter.
Szijjártó Péter hétfőn Hongkongban egyebek mellett megbeszéléseket folytatott Carrie Lam hongkongi kormányzóval, Edward Yau kereskedelmi és gazdaságfejlesztési miniszterrel, Paul Chan pénzügyminiszterrel, valamint Peter Lammel, a Hongkongi Kereskedelemfejlesztési Tanács (HKTDC) elnökével, és Jang Ji-zsujjal, a kínai külügyminisztérium hongkongi ügyvivő biztosával. A magyar külügyi tárca vezetője emellett felszólalt az Ázsiai Pénzügyi Fórumon, továbbá előadást tartott a Kínai Általános Kereskedelmi Kamara (Chinese General Chamber of Commerce, CGCC) vállalatvezetőinek befektetői szemináriumán.