Újabb pályázat nyílt meg háziorvosi praxisközösségeknek

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok és fenntartó önkormányzatok pályázhatnak újabb ötmilliárd forintra a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.

Kásler Miklós elmondta: a Három generációval az egészségért elnevezésű program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak és a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek a felmérése.
A program most nyíló forrásaiból egy-egy praxisközösségre 50-80 millió forint vissza nem térítendő támogatás jut.
A miniszter közölte, az új egészségkultúra meghonosításáért számos programot indítottak el, ennek egyik eleme a praxisközösségeknek szóló pályázat. A cél az alapellátás megerősítése, és az, hogy lehetőség szerint a diagnózishoz és az egyes terápiákhoz a betegek ott férjenek hozzá, ahol élnek – tette hozzá.
Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy a program első pályázati kiírásában 5,8 milliárd forint állt rendelkezésre a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására és a megelőzést szolgáló feladatokra. Akkor 79 nyertes közösség egyenként átlagosan 67-69 millió forintot nyert el. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) korábbi pályázatait is tekintve már 131 praxisközösség működik, azaz több mint 1,2 millió ember számára válik elérhetővé ez a fajta ellátás.
A pályázati feltételekről a miniszter elmondta, olyan praxisközösségek jelentkezését várják, amelyekben legalább öt háziorvos dolgozik együtt, a program forrásai lehetőséget adnak a megelőzést szolgáló eszközök, műszerek beszerzésére, vagy további szakemberek – dietetikus, gyógytornász, pszichológus – bevonására.
Kásler Miklós bízik abban, hogy ezzel a pályázati lehetőséggel tovább nő a csoportpraxisok száma, tevékenységi körül bővül, hiszen a cél az lenne, hogy ez a rendszer országosan kiépüljön.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár hozzátette: a Három generációval az egészségért pályázat első körében eddig több mint 20 ezer embert vontak be a szűrésekbe, állapotfelmérésekbe.
Elmondta, pozitív visszajelzések érkeztek a program indításával kapcsolatban, és bízik abban, hogy a most megnyíló pályázat iránt is nagy lesz az érdeklődés.
Az államtitkár az eddigi vizsgálatok közül kiemelte, hogy például demenciaszűrést 2067 esetben, egészségértés-felmérést 2996, pitvarfibrillációs szűrést 2396 esetben végeztek, a gyermekeknek szóló mozgásprogramba pedig 1191 gyermeket vontak be.
Horváth Ildikó közölte, a pályázatok beadási határideje november 10-e; reményét fejezte ki, hogy a pályázatok gyors elbírálása után januárban megkezdődhet a munka a praxisközösségekben.
A program szakmai irányítója – hasonlóan az első körhöz – az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet.