Varga Judit: a magyar összetartozást is ünnepeljük

Október 23-án a magyar összetartozást is ünnepeljük, azt, hogy éljünk magyarként bárhol a világban, az 1956-osok bátorsága és hazaszeretete összeköt minket – jelentette ki az igazságügyi miniszter a New Jersey-beli magyarok ünnepi megemlékezésén Passaic városában vasárnap.

Varga Judit a Szent István Magyar Katolikus Templom szentmiséje után tartott ünnepségen hangsúlyozta, hogy akik elmenekültek és szétszéledtek a nagyvilágban, azok számára a templomok voltak a mentsvárak, ahol közösséggé tudtak kovácsolódni. Az erős közösségek korunk viharaiban is erős támaszai maradnak a nemzetnek – fogalmazott a miniszter. Emlékeztetett, hogy Passaic városának Szent István Római Katolikus Magyar Plébániája több száz magyart fogadott a forradalom után.
Varga Judit beszédében arra is kitért, hogy a magyarokat a szabadságvágy mellett leginkább a békére való törekvés határozza meg, mert a keresztény szabadság eszméjének legfontosabb pillére a béke. “Ez a magyar törekvés pedig talán soha nem volt annyira értékes, mint napjainkban” – mutatott rá.
Kijelentette, hogy a Magyarország szomszédságában zajló fegyveres konfliktus miatt – a történelmi tapasztalatok alapján is – a magyarok azok, akik legőszintébben mondhatják ki: békét akarnak. A magyaroknak most mindenkinél higgadtabban és erélyesebben kell kitartaniuk álláspontjuk mellett, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban.
Ki kell mondanunk: azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat követelünk – fogalmazott az igazságügyi miniszter. Az Ukrajnával való szolidaritás keresztény kötelességünk, ahogy a békére való törekvésük is – tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, ugyanakkor a leghatározottabban ítéli el az orosz agressziót minden fórumon.
A miniszter az ünnepség után Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövettel és Pásztor István New York-i magyar főkonzullal megkoszorúzta az 1987-ban felavatott 1956-os magyar szabadságharcos emlékművet Passaic város emlékparkjában.
Az ünnep előestéjén, New Yorkban a magyar főkonzulátuson rendezett eseményen Varga Judit többi között megemlékezett a közelmúltban elhunyt Wittner Máriáról, a szabadságharcosról és a megtorlás áldozatáról. Kijelentette, hogy Wittner Mária élete és a rendszerváltozás utáni szerepvállalása igazolta, törekedni kell arra, hogy 56′ szellemisége a mindennapok része maradjon.
A főkonzulátus dísztermében az 1956-os forradalomról szóló fotókiállítás látható, és megtekinthető egy 1957. októberi meghívó, amelyen egy évvel a forradalom után a New Yorkban élő magyarokat várták megemlékezésre.
Az 1956-os forradalom után az országból elmenekülők közül legtöbben, több mint 35 ezren az Egyesült Államokban telepedtek le.