Fidesz Budapest: Niedermüller Péternek vizsgálatot kell indítania

Már nem lehet több kifogása Niedermüller Péternek, a VII. kerület polgármesterének: indítson vizsgálatot saját kerületében, ha problémát észlel – közölte a Fidesz budapesti szervezete csütörtökön Facebook-oldalán.

Azt írták: a kezdetektől fogva mondták, de most már a kormányhivatal is megállapította, hogy Karácsony Gergely főpolgármester “bosszúbizottságának” se jog-, se hatásköre nincs más kerületek ügyeit vizsgálni.
A kormányhivatal kimondta: a főváros nem hozhatta volna létre a kerületeket vizsgáló bizottságot – közölték.
“Mi már a januári közgyűlésen is felhívtuk Karácsony Gergely és a baloldali képviselők figyelmét, hogy a bosszúbizottságuk jogszerűtlen, de ismét nem hallgattak ránk” – fogalmaztak, hozzátéve: “nekik ugyanis fontosabb volt, hogy eltereljék a botrányos Városháza-ügyről a figyelmet”.
Most viszont már nem lehet több kifogása Niedermüller Péternek. Ha a VII. kerület polgármestere problémát észlel, indítson saját kerületében vizsgálatot – írta a budapesti Fidesz, megjegyezve: “úgy, ahogy erre minden lehetősége megvolt az elmúlt két és fél évben is”.