Fidesz: Gyurcsányék újra válságba sodornák az egészségügyet és az országot is

Budapest, 2016. október 23. Résztvevõk a baloldali ellenzéki pártok kormányellenes tüntetésén a Blaha Lujza téren 2016. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. A „Mossuk le a gyalázatot!” „Emlékezés 1956 hõseire és tüntetés az európai Magyarországért” címû rendezvényt magánszemélyek jelentették be, de azon ellenzéki politikai pártok vezetõi is felszólalnak. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Gyurcsányék újra válságba sodornák az egészségügyet és az országot is – közölte kedden a Fidesz az MTI-vel.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy László Imre (DK) országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt követelte a kormánytól, hogy hirdesse ki az országos egészségügyi válsághelyzetet, valamint hajtson végre nagyarányú átcsoportosítást a költségvetésben az egészségügy javára.
A Fidesz azt írta, a Gyurcsány-korszak bűne, hogy hagyták leépülni a betegellátást, folyamatosan csak elvettek az egészségügytől, ráadásul még fizetőssé is akarták tenni az ellátást. Emellett bezárták az egészségügyi szakképző iskolákat, kiszámíthatatlanná tették az egészségügyi életpályát, hihetetlenül alacsony bérekért dolgoztatták a dolgozókat, utcára tettek több ezer ápolót és háziorvos nélkül hagytak több száz települést.
Most ott folytatnák ahol abbahagyták, a Fidesz szerint ugyanis az elmúlt években sem támogatták azokat a költségvetési többletforrásokat, amelyeket a kormány az egészségügyre és az ápolói béremelésre adott. Ugyanígy nem támogatták a jövő évi költségvetést sem, ami szintén több pénzt biztosít egészségügyi célokra.
A Fidesz-KDNP kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, országszerte zajlanak a kórházfejlesztések és átfogó béremelési program indult – olvasható a közleményben.