Fülöp Attila: jövőképet kell adni a gyermekvédelmi rendszerben élőknek

Jövőképet kell adni a gyermekvédelem rendszerében élőknek – hangsúlyozta pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, miután látogatást tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 25 millió forintból felújított XVII. kerületi Bokréta lakásotthonában.
Fülöp Attila az MTI-nek nyilatkozva közölte: Budapesten 14 helyszínen 565 millió forintból újulnak meg a gyermekotthonok épületei. A fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek jobb, szebb környezetben élhessenek – fűzte hozzá.
Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőképet kell biztosítani annak a 23 ezer gyermeknek, aki nem a vér szerinti családjában, hanem nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban nő fel. A kormány elkötelezett a mellett, hogy a gyermekvédelmet családközpontúvá tegye, ezért is indította el a Befogadlak programot – mondta.     Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a gyermekvédelemből felnőtt korban kikerülők meg tudjanak kapaszkodni, rendezett életet éljenek, munkával rendelkező, adófizető polgárok legyenek.     Fülöp Attila utalt arra, hogy ezt segíti több, a közelmúltban indult program is.
A honvédelmi pályaorientációs Vértezd fel magad! programról szólva Fülöp Attila közölte: a kezdeményezés mind a 23 ezer gyermeknek jelent lehetőséget a sportolásra, a Magyar Honvédség megismerésére.
A gyermekvédelem rendszerében élő fiatalok és a vendéglátás összekötését célzó Mosolyt fakaszt elnevezésű programról azt mondta: a fiatalok megismerhetik a minőségi, stílusos vendéglátást, és a program lehetőséget ad az ahhoz kedvet érzőknek, hogy elhelyezkedjenek az ágazatban.     Fülöp Attila kiemelte azt is, hogy az egyházak egyre több területen vállalnak komoly feladatot a gyermekvédelemben.     Dunai Mónika, Rákosmente fideszes országgyűlési képviselője az MTI-nek azt mondta, hogy a 12, főként kamasz elhelyezésére szolgáló mintegy százéves villaépület kívül-belül megújult és akadálymentessé vált. A lakásotthonba a napokban teljesen új bútorzat is érkezik, és a tizenéves lakók kérésére egy éven belül az udvarra kültéri fitneszeszközöket is telepítenek – tette hozzá.     „Rákosmente a főváros egyik leginkább fejlődő kerülete” – emelte ki Dunai Mónika, példaként említve, hogy az önkormányzat folyamatosan korszerűsíti az óvodáit, bölcsődéit és rendelőit.     A képviselő bejelentette azt is, hogy a Kelet-Pesti Tankerületi Központ 840 millió forintos központi költségvetési forrást kapott a városrész és Kőbánya iskoláinak felújítására.