Az idén három magyar vállalat került fel a Deloitte Technology Fast 500 EMEA listájára, amely az európai, közel-keleti és afrikai régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégeit rangsorolja – közölte a Deloitte Zrt. az MTI-vel kedden.
Az idei listán 22 ország nyertes vállalatai szerepelnek, amelyek átlagos növekedési üteme 2019-ben 1258 százalék volt a 2018-as 969 százalék után.
A listát egy brit fintech cég, a Revolut vezeti, amely 2015 és 2018 között 39 754 százalékos bevételnövekedést ért el. A szigetország vezeti a részvételi arányt is a félezres rangsoron belül. A második helyre Hollandia, a harmadikra Németország került.
A magyar cégek közül a legmagasabb pozíciót a debreceni Dyntell Magyarország Kft. érte el a 42. helyezéssel. A vállalatirányítási és üzletiintelligencia- rendszereket fejlesztő cég árbevétele tavaly elérte az 1,2 milliárd forintot, ami több mint 25-szörös emelkedés négy év alatt. Salga Péter ügyvezető igazgató a közlemény szerint azzal számol, hogy további jelentős piacbővítést követően a vállalat globális szoftverszállítóvá válhat.
A budapesti Supercharge Kft. 485 százalékos növekedéssel a 274. helyet szerezte meg. A társaság Londonban is működtet saját irodát, mobilalkalmazásainak köszönhetően ügyfelei közt tudhatja többek között az OTP-t, a Santander Bankot és a Deutsche Telekomot.
A 429. helyre került MiniCRM Zrt. 226 százalékos növekedést ért el 2015 óta. A társaság több külföldi ország piacán is megjelent már felhőalapú üzleti alkalmazásával, amely megkönnyíti a cégvezetők munkáját – írták.
A leggyorsabban bővülő technológiai vállalatok listáját a Deloitte regionális technológiai, média és telekommunikációs (TMT) iparági csoportja állítja össze minden évben. Az idei rangsorolás április 30-án zárult le. A számokat a koronavírus hatása alapján nem igazították ki, emiatt a jegyzett társaságok helyzete azóta változhatott – olvasható a közleményben.