Koronavírus – MRK: minden egyetemi oktató, hallgató és munkatárs oltassa be magát!

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) arra kéri az egyetemi hallgatókat, oktatókat, kutatókat és munkatársakat, hogy aki eddig nem tette volna meg, kérje az oltást, éljen a koronavírus elleni védekezés legfontosabb eszközével.

A MRK azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy jellemzően az egyetemisták, illetve ebből a korosztályból kikerülők a legmobilabbak, és ők teremtik a legtöbb személyes kapcsolatot, ezért körükben az átoltottság arányának növelésével nemcsak a jelenléti oktatás lehetőségét biztosíthatják, hanem azt is, hogy családi és baráti kapcsolatrendszerükben minimalizáljuk a vírus terjedését.
Hangsúlyozták, a koronavírus-járvány az elmúlt másfél évben nagy kihívások elé állította az egyetemeket: 2020 márciusában gyakorlatilag azonnal kellett átállniuk az online oktatásra, majd egy rövid jelenléti oktatással töltött időszak után az elmúlt tanév nagy részében szintén online, illetve hibrid oktatási mód volt jellemző.
Az MRK szerint bár az egyetemek és a főiskolák, valamint a hallgatók sikerrel oldották meg feladataikat, és álltak át az új oktatási és tanulási rendszerre, mégis egyértelműen állítható, hogy a jelenléti oktatás általában hatékonyabb, a gyakorlatigényes szakok esetében pedig nélkülözhetetlen.
“Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a most elkezdett tanév egészében lehetőség legyen a jelenléti oktatásra, az oktatók és hallgatók szokásos munkarend szerinti személyes találkozásaira. Ennek érdekében növelnünk kell az oktatók és a hallgatók körében a beoltottak számát, tekintettel arra, hogy a magas átoltottsági arány az egyetemeken minden bizonnyal elősegítheti ezen célok elérését” – hangsúlyozták a közleményben.