Roland Garros – Jani Réka nem jutott a főtáblára

Jani Réka elvesztette harmadik mérkőzését a selejtezőben, így nem sikerült feljutnia a 128-as főtáblára a párizsi francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglista 128. helyezettje hétfőn 6:4, 6:2-re verte a hazai közönség előtt szereplő Audrey Albie-t (438.), majd szerdán az ausztrál Jaimee Fourlisnél (236.) is jobbnak bizonyult szetthátrányból fordítva.
A kvalifikációban 20. kiemelt magyar a főtáblára jutásért a 13.-ként rangsorolt szerb Aleksandra Kruniccsal (117.) csapott össze, a két játékos eddig háromszor találkozott egymással, kétszer Krunic, egyszer Jani nyert.
Negyedik összecsapásuk első szettjében négy brékkel jutottak el 2:2-ig, utána azonban mindketten hozták az adogatójátékaikat, egészen 6:5-ig, amikor a 29 éves Krunic brékelt, ezzel 50 perc alatt előnybe került. A 30 esztendős Jani a második játszmában is elvesztette az első szervagémjét, és mivel a szerb nem hibázott, hamar 3:0 lett “oda”. Krunic magabiztosan adogatott, egy újabb brékkel pedig 5:1-re elhúzott, s bár a mérkőzésért adogatva hibázott, innen már nem volt visszaút a magyar teniszező számára. A meccs 1 óra 29 percig tartott.
A Roland Garros vasárnap rajtoló – 128-as – főtábláján öt magyar indulhat alanyi jogon: Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma. Piros Zsombor jelenleg is küzd a selejtező harmadik körében.
Eredmény:
selejtező, 3. forduló (a főtáblára jutásért):
——————————————–
Aleksandra Krunic (szerb, 13.)-Jani Réka (20.) 7:5, 6:2
később:
Piros Zsombor-Nuno Borges (portugál, 20.)