Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt az ukrajnai háború gyors befejezésére tett ígéretet megválasztása esetén Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, akit a New York-i Trump-toronyban fogadott pénteken.
Trump a megbeszélés előtt újságírókhoz szólva elmondta, hogy kész Ukrajnával és Oroszországgal is együttműködni a konfliktus rendezése érdekében.
„Nagyon jó kapcsolatunk van (Zelenszkijjel), és mint tudják, nagyon jó a viszonyom Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is ” – jelentette ki. „Úgy vélem, ha győzünk (a választáson), akkor nagyon gyorsan rendezni tudjuk az ukrajnai konfliktust” – tette hozzá.
Zelenszkij a sajtónak azt mondta, hogy egyebek között a „győzelmi tervét” szeretné megvitatni Trumppal.
Hozzátette, hogy Trump demokrata párti kihívójával, Kamala Harrisszel is találkozik, mert Ukrajnának erős amerikai támogatásra van szüksége a folytatódó háborúhoz.
A találkozót követően Zelenszkij az X-en angol nyelven közzétett bejegyzésében nagyon produktívnak nevezte megbeszélését Trumppal, mondván, hogy egyetértettek abban: véget kell vetni az immár két és fél éve tartó háborúnak.