Elhagyta a kórházat Milos Zeman cseh államfő

Elhagyta a kórházat szerdán Milos Zeman cseh államfő.

A 76 éves politikus, akinek második elnöki mandátuma 2023 márciusában jár le, nyolc éjszakát töltött a prágai Központi Katonai Kórházban, ami eddigi elnöksége alatt a kórházban eltöltött leghosszabb idő.
A cseh hírügynökség szerint Milos Zeman orvosai tanácsára ment kórházba, miután azok dehidratációt és a megszokottnál nagyobb fáradtságot, fizikai gyengeséget állapítottak meg nála.
Az elnököt az utóbbi időben már több ízben is kezelték a katonai kórház orvosai. Milos Zeman, akinek cukorbaja miatt komoly problémái vannak a járással, az év eleje óta kizárólag kerekesszéken közlekedik. Tavaly kéztöréssel kezelték, amit akkor szerzett, amikor a Lány kastély elnöki lakosztályában bot nélkül akart a mosdóba menni, és elesett. A koronavírus elleni vakcinát szintén a katonai kórházban vette fel az államfő.
Zemant múlt kedden szállították a prágai Központi Katonai Kórházba. Miután ennek konkrét okát az első napokban sem az elnöki hivatal, sem a kórház nem közölte, a cseh sajtóban találgatások láttak napvilágot az elnök egészségi állapotával kapcsolatban. Ezeket később Andrej Babis kormányfő oszlatta el, aki meglátogatta Zemant a kórházban. “Az elnök egészségi állapota nem volt súlyos, és most sem az. Orvosok tanácsára ment kórházba” – nyilatkozott akkor Babis a rádióban. “Nincs szükség azon gondolkodni, hogy az elnöknek valamiféle problémája van” – szögezte le a kormányfő.
Az elnöki hivatal Milos Zeman kórházi kezelését előre betervezett rutinvizsgálatokkal magyarázta.