Josep Borrell: le kell állítani az izraeli telepek építését a palesztin területeken

A palesztin területeken épített izraeli telepek a nemzetközi jog értelmében nem legálisak, a telepek építését, a palesztinok kilakoltatását és otthonaik lerombolását le kell állítani – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban kedden.

Josep Borrell az Európai Parlament plenáris ülésének A demokrácia helyzetének romlása Izraelben, és annak következményei a megszállt területeken címmel tartott vitáján hangsúlyozta: mivel az erőszak erősödik Izrael területén, minden félnek felelősen kell fogalmaznia a békét szolgáló változás megvalósulása érdekében.
“A terrorizmust természetesen elítéljük, és természetesen elismerjük Izrael jogát az önvédelemre. Soha nem vonunk párhuzamot az izraeli hadsereg fellépése és a terrorizmus között. Ugyanakkor az erő arányos alkalmazását kérjük úgy, hogy semmi se ösztönözze az erőszak erősödését” – fogalmazott.
Borrell hozzátette: a palesztin hatóságoknak ezzel egyidőben meg kell kettőzniük erőfeszítéseiket a biztonsági együttműködés életképessége érdekében. Azon kell munkálkodniuk, hogy megakadályozzák az izraeliek életét követelő terrorista cselekményeket.
A megbékélés a cél, és az, hogy a palesztin területeket egy legitim hatóság alatt lehessen egyesíteni – hangoztatta. Az Európai Unió a két államon alapuló békés megoldásban hisz. Ennek nincs életképes alternatívája – húzta alá.
Az Európai Uniónak a Közel-Keleten a béke mellett kell kiállnia és támogatnia kell a térség stabilitásának zálogát jelentő békefolyamatot. Az EU-nak ez a hozzájárulása a régió biztonságához – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a vita során elmondott felszólalásában kijelentette: Izrael stabil, demokratikusan megválasztott kormánnyal rendelkezik, amellyel szembeni támadások ismét azt bizonyítják, hogy a baloldali erők képtelenek elfogadni, ha egy választáson nekik nem tetsző eredmény születik.
A baloldal ugyanúgy politikai alapon támadja Izraelt, ahogy Magyarországot is. Ideje lenne, hogy végre tiszteletben tartsák a választók többségének akaratát és a demokratikus választások végeredményét – hangoztatta.
Az EP-képviselő kiemelte: a kapcsolatok normalizálására, Izrael és az arab országok között 2020-ban létrejött Ábrahám-megállapodások megkötése hosszú évtizedek után a tartós béke záloga lehet Izrael és az arab országok között. Az izraeli kormányfő elismerést érdemel a közel-keleti térség stabilitásáért tett erőfeszítéseiért – húzta alá. A térség stabilitása Európa biztonsága szempontjából is kulcsfontosságú, hiánya ugyanis a terrorfenyegetettség és az illegális migrációs hullámok erősödését eredményezi. Európának elemi érdeke, hogy támogassa az izraeli kormány törekvéseit a közel-keleti békefolyamatban – jelentette ki.
“Izrael önvédelemhez való jogát tiszteletben kell tartani. Elítélendő minden izraeli állampolgárokkal szemben elkövetett terrortámadás, megbékélés kell végre” – tette hozzá Gál Kinga.