Lampedusára minden korábbinál több bevándorló érkezett az idén Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

Az Európa déli kapujának számító Lampedusa szigetén az utóbbi egy évben harmincötezren kötöttek ki, ami az eddigi legtöbbnek számít a csütörtökön közölt adatok szerint, miközben a következő órákban ismét Szicíliában köt ki a Sea Eye német civil szervezet hajója.

A szicíliai Agrigento prefektusa év végi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Lampedusán minden eddigi rekordot megdöntött a sziget partjaira érkezett bevándorlók száma.
Tavaly valamivel kevesebb mint húszezren érkeztek a hatezer lakosú Lampedusára.
Idén a téli időjárás sem tartóztatta fel a migrációt: az utóbbi egy nap alatt 340-en érkeztek a szigetre, amelynek kétszázötven férőhelyes befogadóközpontja ismét megtelt.
Pénteken várják a Sea Eye német civil szervezet azonos nevű hajójának kikötését a szicíliai Pozzallóban. A hajó 214 személlyel a fedélzetén hét napja várt a nyílt tengeren a kikötési engedélyre. Kilenc embert az olasz hatóságok már partra szállítottak rossz egészségügyi állapotuk miatt.
További két civil hajó vár kikötésre: az Ocean Viking, amelyet a francia SOS Mediterranée szervezet működtet, valamint a Geo Barents, amely az Orvosok határok nélkül (Msf) szervezet hajója.
Január elsejétől több mint 64 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba, a tavaly ugyanezen időszakban érkezett 33,8 ezerhez képest.
Agrigento ügyészsége közölte, hogy megszüntették a vizsgálatot Carola Rackete német állampolgár, a Sea-Watch 3 nevű hajó volt kapitányának ügyében, akivel szemben 2019 júniusában indult vizsgálat, mert megsértette az akkori belügyminiszter, Matteo Salvini kikötési tiltását, és kikötött Lampedusán, nekihajtva az olasz pénzügyőrség kikötőt lezáró katonai hajóinak.
„Ha jól értelmezem, nem számít bűncselekménynek, ha valaki nekihajt egy olasz katonai hajónak, (…) visszatértünk a kalózok korába” – kommentálta Matteo Salvini, a Liga vezetője Twitter-fiókján.
Riccardo Magi, az Európa+ olasz parlamenti párt elnöke, aki Salvini migrációs intézkedései elleni tiltakozásként 2019 nyarán felszállt a Sea-Watch 3 hajóra, úgy nyilatkozott: „Salvini már nem miniszter, mégis Olaszországban és Európában továbbra is többnyire jog- és emberségellenes migrációs politika folyik”.