Elérkeztünk oda, hogy bárki számára elérhető a védőoltás Magyarországon.
Az eredményes vakcinabeszerzéseknek köszönhetően kedden megérkezett 480 ezer Szputnyik-V és 355 680 Pfizer-vakcina. A héten még több mint 343 ezer adag AstraZeneca-vakcinát is várunk.
Így ma már Magyarországon is rendelkezésre áll széles palettán az a védőoltás-mennyiség, amellyel mindenkit védetté tehetnek a fertőzéssel, illetve annak súlyos, szövődményes lefolyásával szemben. Már csak az embereken múlik, hogy éljenek a védőoltás lehetőségével, ez a kiút a járványból.
A védettségi igazolvánnyal kapcsolatos bejelentéseket, problémákat az ügyfélkapu felületén keresztül, a koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügybejelentés menüpont alatt lehet intézni. Az elektronikus űrlap kitöltésével jelezhető a probléma. A dokumentummal kapcsolatban a kormányhivatalokhoz is lehet fordulni, azonban ebben az esetben időpontot kell foglalni.