Nagy-Britannia hosszú hatótávolságú rakétákkal látja el az ukrán fegyveres erőket – közölte csütörtökön Ben Wallace brit védelmi miniszter.
Wallace a londoni alsóház képviselőinek adott tájékoztatásában elmondta: Rishi Sunak miniszterelnökkel egyetértésben a brit védelmi tárca úgy döntött, hogy Storm Shadow típusú rakétákat szállít Ukrajnának.
A gyártó által szolgáltatott adatok szerint e fegyvertípus hatótávolsága 250 kilométer.
A brit védelmi miniszter ismertetése szerint e rakétatípus kizárólag hagyományos töltetek szállítására alkalmas, hosszú hatótávolságú precíziós eszköz, amely kiegészíti az Ukrajnának már korábban átadott hasonló fegyverek, köztük a Himars és a Harpoon rakéták nyújtotta védelmi képességeket.
Ben Wallace szerint a levegőből indítható Storm Shadow rakétákkal Ukrajna képessé válik arra, hogy visszaszorítsa a szuverén ukrán területen tevékenykedő orosz erőket.
A brit védelmi miniszter hangsúlyozta: a Storm Shadow rakéták meg sem közelítik például az Oroszország által használt Kinzsal – NATO-kódnevén Killjoy – típusú hiperszonikus rakéták kapacitásait.
Az ukrán légierő parancsnoka, Mikola Olescsuk altábornagy a hétvégén bejelentette, hogy az ukrán légvédelem megsemmisített egy Kinzsal típusú orosz hiperszonikus rakétát.
Ez volt az első alkalom, hogy az ukrán fegyveres erőknek sikerült lelőniük ilyen rakétát, amelyről Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban azt mondta: éppen azért ideális fegyver, mert a rivális légvédelem nagyon nehezen tudja bemérni.
Csütörtöki alsóházi tájékoztatóján Ben Wallace elmondta: még decemberben levelet írt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek, akivel közölte, hogy ha nem szűnnek az ukrajnai polgári infrastruktúra elleni orosz támadások, annak az lehet a következménye, hogy Nagy-Britannia még hatékonyabb fegyvereket ad át Ukrajnának.
A brit védelmi miniszter elmondta azt is, hogy a Storm Shadow rakéták felszerelhetők az ukrán légierő által használt, még a szovjet időkből származó harci repülőgépekre.
A BBC brit közszolgálati médiatársaság Wallace csütörtöki bejelentésével kapcsolatban felidézte, hogy Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter nemrégiben egy EU-értekezleten kijelentette: Ukrajna kész minden garanciát megadni arra, hogy a hosszabb hatótávolságú fegyvereket nem veti be Oroszország területe ellen.
Rishi Sunak brit miniszterelnök először februárban tett említést arról, hogy Nagy-Britannia hosszabb hatótávolságú fegyvereket szállít az ukrán hadseregnek, annak érdekében, hogy Ukrajna megvédhesse városait az orosz bombáktól és az iráni drónoktól.
A brit kormány tavaly 2,3 milliárd font (csaknem ezermilliárd forint) értékű katonai segélyt nyújtott Ukrajnának, és ennek keretében hárommillió egységnyi hadfelszerelés – köztük egy páncélosszázadnyi Challenger 2 harckocsi, kétszáz egyéb páncélos jármű, több mint tízezer páncéltörő rakéta és rakéta-sorozatvető rendszerek – átadására vállalt kötelezettséget.