Szijjártó: komoly lehetőségeket tartogat a magyar-tunéziai gazdasági együttműködés

Komoly lehetőségeket tartogat az együttműködés a magyar és a tunéziai vállalatok számára, mostanra ennek minden feltétele adott a két állam közötti megbízható partnerségnek köszönhetően – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Tunéziai Üzleti Fórumon hangsúlyozta, hogy az elmúlt években kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság, s ebben a kétségekkel, változásokkal, váratlan helyzetekkel teli időszakban különösképpen felértékelődnek a kiszámítható és megbízható partnerségek.
„Márpedig Magyarország és Tunézia között kifejezetten egy kölcsönös tiszteletre alapuló, megbízható és kiszámítható együttműködés van” – szögezte le.
Majd rámutatott, hogy a kétoldalú politikai kapcsolatokban nincsen egyetlen nyitott, vitás kérdés sem. „Két, a szuverenitásra kifejezetten érzékeny, a saját belpolitikai rendszerébe való beavatkozást élesen elutasító, a külpolitikai stratégiáját a kölcsönös tiszteletre alapító országról beszélünk” – fogalmazott.
„Mi, magyarok kimaradtunk az elmúlt egy-két esztendőben abból az európai uniós nyomulásból, amely úgy szólt, hogy változtassuk meg Tunézia belpolitikai helyzetét” – közölte.
„Soha nem voltunk részesei azon mainstream politikai akcióknak, melyek Tunézia berendezkedésének demokratikus mivoltát kérdőjelezték meg” – folytatta.
„Minden esetben úgy álltunk ehhez a kérdéshez, hogy a tunéziaiak elég érettek ahhoz, hogy eldöntsék, mi a jó nekik. Ha ők úgy döntöttek, hogy ez a jó, akkor nekünk nincs más dolgunk, mint azt tiszteletben tartani, mint ahogy ők is tiszteletben tartják a mi döntéseinket” – tette hozzá.
Szijjártó Péter felszólalásában arról számolt be, hogy ez a kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködés látszik a számokban is, a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 262 millió euróval csúcsot döntött, és idén is 22 százalékos növekedést regisztráltak eddig.
Aláhúzta: a vállalatok előtt álló lehetségek komoly távlatot nyitnak a kapcsolatokban, és demonstrálják a magyar gazdaság diverzifikáltságát is.
Fontosnak minősítette a zászlóshajó-projektek meglétét, amelyek bátorítást adhatnak a többi cégnek, és ennek kapcsán üdvözölte, hogy magyar premix üzem épül Tunéziában, illetve kitért arra is, hogy egy másik hazai vállalat nyolcmillió euró értékben tevetejfeldolgozó létesítményt hoz létre az országban.
Hangsúlyozta, hogy jelentős az érdeklődés a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek iránt, ami részben annak is köszönhető, hogy hazánk Európa legszigorúbb biztonsági eljárásrendjét követi e téren.
A miniszter a magyar orvosi műszergyártást is méltatta, amelynek termékei már megtalálhatók Tunézia piacán is, és abbéli reményét fejezte ki, hogy hamarosan a magyar gyártású biztonsági nyomtatványok, elektronikus személyi igazolványok, útlevelek is megjelenhetnek.
Hazai cégek a tunéziai infrastruktúra fejlesztésében is részt vehetnek, például a vasútépítés területén. Továbbá a világszinten is élvonalbeli vízgazdálkodási technológiák is keresettek az országban – sorolta.
„Az itt részt vevő magyar vállalkozások vezetői mind-mind olyan vállalatokat vezetnek, amelyek a saját ágazataikban Magyarország legjobbjai közé tartoznak. Megbízható, jól működő, a magyar kormánnyal együttműködésben álló vállalatok, amelyek a külgazdasági stratégia végrehajtásának szempontjából fontos szerepet játszanak” – hangoztatta.
Végül pedig tudatta, hogy a jövő tanévtől az eddigi 200-ról évi 250-re emelik a tunéziai diákok számára adható ösztöndíjak számát a magyarországi egyetemeken, miután óriási az érdeklődés a program iránt.