AM-államtitkár: több mint 22 milliárd forintért zajlanak ökoturisztikai fejlesztések

Több mint 22 milliárd forintért zajlanak állami, ökoturisztikai fejlesztések az erdőgazdaságoknál – mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szerdán a Baranya megyei Orfűn.

Zambó Péter a Mecsekerdő Zrt. megújult, Vízfő turistaházának átadásán hozzátette: az elmúlt tíz évben húszmilliárd forint értékben valósultak meg ökoturisztikai célú beruházások.
Hangsúlyozta: kormányzati szinten is átértékelődött az erdők szerepe, a gazdasági hasznon túl kiemelten fontos, hogy az erdők a köz javát szolgálják, enyhítsék a klímaváltozás hatásait és rekreációs lehetőséget nyújtsanak.
Kiemelte, hogy az állami erdőgazdálkodás modellje összehangolja, fenntartható rendszerként kezeli a gazdaság, az ökoturizmus és a természetvédelem érdekeit.
Emlékeztetett arra, hogy a 22 állami erdőgazdaság kezeli és működteti az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját, kilátókat, erdei szálláshelyeket, látogatóközpontokat, erdei iskolákat, tanösvényeket, erdei szálláshelyeket, kisvasutakat.
Ismertetése szerint az erdészetek saját forrásból évente mintegy négymilliárd forintot fordítanak a kezelésükben lévő ökoturisztikai hálózat fenntartására. A kétmillió hektárnyi magyar erdőterület felét az erdészetek kezelik, ahol évente mintegy 40 millió látogató fordul meg, az erdőgazdaságok ökoturisztikai létesítményei pedig 3,5 millió látogatót fogadnak.
Az államtitkár azt mondta, a Vízfő turistaházhoz hasonló fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország legszebb kirándulóhelyeit bárki felkereshesse. Ez most különösen fontos, hiszen az emberek a járványhelyzet miatti gazdasági nehézségek közepette sem szeretnének lemondani a színvonalas szolgáltatásokról – fogalmazott.
Hozzátette: a kormány és az erdőgazdaságok együttműködése garancia arra, hogy a hazai erdőkben a családok, idősek, fiatalok egyaránt megtalálják a biztonságot, egészséges kikapcsolódási lehetőségeket, elérhető áron.
Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy Magyarországnak 2030-ra a legélhetőbb országok közé kell tartoznia, ebben nagy szerepe van az egészséges életmódnak.
Megjegyezte, a közelmúltban az Ős-Dráva Látogató Központnál átadott és az orfűi turistaház is versenyképesek a hasonló osztrák és szlovák létesítményekkel.
Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő többek között arról beszélt, hogy az erdész szakmának a rendszerváltás óta tudatos vállalása, hogy az erdők növekményének egyharmadát meghagyja. Ennek eredménye, hogy az elmúlt negyedszázadban az erdőterület nő Magyarországon – mondta.
“Feladatunk, hogy a kormányzati programokkal, a megújuló turistaházakon keresztül minél több embert szólítsunk meg a minőségi élet megélése céljából” – mondta.
Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója mások mellett felhívta a figyelmet arra, hogy az erdészek feladata felkészíteni az Orfűt körülvevő bükkerdőket a klímaváltozás hatásaira.
A mecseki erdőgazdaság 69 millió forintos beruházással, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program 46 millió forintos támogatásával újította fel és bővítette ki a létesítményt, ahol a meglévő három, kétszintes apartmanház mellé egy 16 férőhelyes, új házat építettek, és hat férőhellyel bővítették az egyik, korábban épült faházat.