Az Országgyűlés megerősítheti Handó Tündét a tisztségében

Az Országgyűlés ma megerősítheti tisztségében Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét.

A parlament ülése 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
A házelnök napirendi javaslata alapján a képviselők ezután az OBH elnöke és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus ügyében foglalhatnak állást.
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága indítványában azt javasolja a képviselőknek, hogy Handó Tündét ne fosszák meg az OBH elnöki tisztségétől, amit az OBT május 8-án egyebek mellett az OBH elnökének kinevezési gyakorlatára és az előterjesztések benyújtásának megtagadására hivatkozva kezdeményezett. Handó Tünde jelezte, áll bármilyen vizsgálat elé, azok ugyanis szerinte visszaigazolják majd, hogy mindig betartotta a törvényeket és tisztességesen végezte a munkáját. Az OBH azt közölte, hogy minden megyéből kiálltak Handó Tünde mellett és elítélték az OBT „radikális lépését”.
A képviselők ezután interpellációikat és azonnali kérdéseiket is egy órában tehetik fel, majd a kérdések következnek harminc percben.
Az Országgyűlés ülése szerdán és csütörtökön folytatódik.