Ferenc pápa nem megy ki a Szent Péter térre

Ferenc pápa egyenes internetes közvetítésben mondja el vasárnap déli beszédét a Vatikán bejelentése szerint, nem jelenik meg az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakában.

Az ilyenkor szokásos beszédét, valamint az ezt követő Úrangyala-imádságot (Angelus) az egyházfő a pápai lakosztály könyvtárszobájában mondja majd el. A hívők a Vatikán internetes oldalán követhetik élőben.
A pápa a szerdai általános audiencián sem lesz jelen a Szent Péter téren, hanem videóüzenetben mondja majd el beszédét. A katolikus egyházfő március 15-ig a reggeli miséket is hívők nélkül mutatja be a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban.
A Vatikán döntését a koronavírus-fertőzéssel szembeni óvintézkedések indokolják. Az olasz hatóságokkal egyeztetve a Szentszék megalapozottnak találta, hogy a Szent Péter téren korlátozzák a világ minden részéből érkező látogatók számát. A pápa részvétele nélkül kevesebben gyülekeznek a Vatikán központi helyszínén.
A pápai államban pénteken szigorították az egészségügyi készültséget azt követően, hogy egy alkalmazottnál beigazolódott a fertőzöttség. További négy személyt helyeztek karantén alá, köztük a szentszéki államtitkárság egyik munkatársát.
A Vatikánban felfüggesztették az ambuláns orvosi szolgáltatásokat. Lezárták és fertőtlenítették a Vatikáni Könyvtár és Levéltár épületét. Sajtóértesülések szerint felmerült a Szent Péter-bazilika és a Vatikáni Múzeum lezárása is.
A 44 hektáros pápai államnak valamivel több mint hatszáz állampolgára van, többnyire bíborosok és diplomaták. Ennél is többen dolgoznak itt, sokan – egyháziak és világiak – Rómából járnak be a Vatikánba, köztük a hivatalok, a Vatikáni Múzeum, a vatikáni gyógyszertár, a könyvtár, a Vatikáni Rádió, valamint a szentszéki sajtóközpont munkatársai.
Vatikánváros területén már korábban korlátozták vagy felfüggesztették a közösségi eseményeket, konferenciákat. Betartják a legalább egyméteres távolságot, és fertőtlenítették a pápai állam területén közlekedő járműveket is.
Ferenc pápa egy hete megfázás miatt gyengélkedik. A szentszéki szóvivő korábbi közlése szerint “semmilyen más betegséghez köthető tünete nincsen”. A 83 éves pápa nem vett részt a vatikáni lelki gyakorlatokon, és lemondott programokat. A Vatikán területén élő, 93 éves XVI. Benedek nyugalmazott pápa másokkal történő találkozásait is minimálisra csökkentették.