Gulyás: útfelújításokra és közösségi szolgáltatásokra szolgál a Magyar falu program

A vidéki utak felújítására és a falusi közösségi szolgáltatások javítására 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, és a kormány szándéka szerint a következő években is hasonló összegeket biztosít erre a célra – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Zala megyei Kiskutason.

Gulyás Gergely a település napján tartott köszöntőjében arról beszélt, hogy a Magyar falu program célja a következő években a falusi létforma népszerűsítése. Ehhez pedig nemcsak arra van szükség, hogy az emberek megismerjék a vidéki életet, de arra is, hogy csökkentsék az infrastruktúrabeli különbségekből és a közszolgáltatások elérhetőségéből esetleg még adódó hátrányokat – jelezte a miniszter.
A következő évi költségvetésben ezért útfelújításra és a falusi közösségi szolgáltatások javítására is 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre, és az a cél, hogy hasonló összegeket biztosítsanak 2021-ben és 2022-ben is – tette hozzá.
Kiskutas 2006 – a jelenlegi független polgármester, Halász Gábor megválasztása – óta eltelt időszakát és a tavaszi európai parlamenti választások eredményét értékelve Gulyás Gergely kitért arra, hogy az egykori kormányzó erő, az MSZP mint ellenfél “már nincs a pályán”. Ez jó példa arra, hogy ha nem a választópolgárok szolgálatában állnak, a nagy politikai erők is “hogyan tudnak megszűnni, eljelentéktelenedni, észrevehetetlenné válni”. Ami “egyszerre győzelem és öröm, az mindannyiunk számára figyelmeztetés is” – fogalmazott a miniszter.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Magyar falu program zalai vetületeivel kapcsolatban egyebek közt arról beszélt, hogy jelenleg 170 milliárd forintos költséggel épül a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út. Ezen felül Zala megyében mintegy 90 milliárd forint kellene arra, hogy a három- vagy még több számjegyű mellékutakat is fel tudják újítani.
Halász Gábor beszédében említést tett arról, hogy fél éve lett a település a székhelye a Strokeinfo Alapítványnak. Ezzel a szervezettel közösen Kiskutason egy új intézményt, rehabilitációs központot szeretnének létrehozni a stroke túlélők számára.