Kásler: nagy jelentőségű a háziorvosok szerepe

A háziorvosok szerepe nagy jelentőségű, hiszen az esetek többségében a diagnosztizálástól a gyógyításig kísérik a betegeket – mondta az emberi erőforrások minisztere A nemzet háziorvosa pályázat ünnepélyes díjátadóján hétfőn Budapesten.

Kásler Miklós a díjazottakról szólva úgy fogalmazott, “ők azok az orvosok, akiket annak idején Hippokratész megálmodott”, és ők azok, akik munkáját közvetlenül ítélik meg a betegek.
Hozzátette: a gyógyítás igazi esszenciája – a felfedezéseken és a tudományos eredményeken túl – a szereteten alapuló orvos-beteg viszony.
A miniszter azt mondta, a magyar medicina mindig betegközpontú, humanista volt. A magyarság kultúrájában, hagyományaiban, történelmében egységes nemzet, amely “hozta magával belső-ázsiai gyökereit”, ezeket a keresztény identitás és az európai értékek olyan egységgé emelték, amelyben minden megtalálható, ami érték.
Hozzátette, ezt az egységet fejezi ki A nemzet háziorvosa pályázat is, amelyet szép kezdeményezésnek nevezett.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ez egy nemes versengés, hiszen a páciensek saját történeteikkel, tapasztalataikkal versengtek egy-egy orvos díjáért.
A zsűri elnökeként elmondta, a mezőny erős volt, nehéz volt a legjobbakat kiválasztani. “Jó volt látni a sokféle módon megjelenített szaktudást, emberi odaadást és a napról napra elvégzett nehéz munkát” – tette hozzá az államtitkár.
A nemzet háziorvosa pályázat első helyezését Fekete Borbála kisapostagi háziorvos nyerte el, a határon túlról pedig a vajdasági Topolyáról Herbut Elvira.
Idén hirdették meg kilencedik alkalommal A nemzet háziorvosa pályázatot, amelyen a páciensek ajánlásai alapján választották ki a Kárpát-medence legjobb háziorvosait és munkatársaikat. A tíz hazai és a tíz határon túli toplistást a zsűri választotta ki, a végső sorrendet azonban a www.evpraxisa.hu internetes portál olvasói és szavazói döntötték el.