Szijjártó: beruházások kellenek a növekedéshez

Minél több vállalat hajt végre beruházást, annál reálisabb az, hogy az ország gyorsan vissza tud térni a 2019-es növekedési pályára – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Tolnán.

Szijjártó Péter, aki a Fastron Hungária Kft. versenyképesség-növelő pályázatának támogatási szerződését adta át a cég ügyvezető igazgatójának, hozzátette: a programban eddig 806 magyar vállalat 377 milliárd forintos beruházást hajt végre 169 milliárd forintos támogatással, ami 143 618 munkahely megvédéshez járul hozzá.
Hangsúlyozta: Magyarország sikerrel zárta a koronavírussal szemben az egészségügyi védekezés első szakaszát. „A gazdasági védekezés fontos célkitűzése, hogy meg tudjuk védeni a magyar emberek munkahelyét, legalább annyi munkahelyet hozzunk létre, amelyet a válság elvisz” – fogalmazott.
Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a magyar gazdaság újra sikeres lehessen, nem kiszolgáltatottsághoz vezető hitelek, hanem a magyar emberek munkája kell.
Az egész magyar nemzet hálával tartozik azoknak a vállalatoknak, amelyek a kihívások közepette nem leépítenek, hanem beruháznak, ez kell ahhoz, hogy meg tudják előzni regionális vetélytársaikat, és újabb piacokra tegyenek szert – jegyezte meg.
A tárca vezetője beszélt arról is, hogy Magyarország világviszonylatban a lakosságszámot nézve a 92. helyen áll, ugyanakkor a 34. legnagyobb exportteljesítményt a magyar gazdaság nyújtja, évente 100 milliárd eurót meghaladó értékben exportál.
Közölte, hogy a jelentős részben exportra dolgozó, autóipari és más, magas hozzáadott értéket képviselő elektronikai terméket gyártó Fastron Kft. 564 millió forintos beruházással, a versenyképesség-növelő program 282 millió forintos támogatásával növeli kapacitásait, robotizál és új összeszerelő gépsorokat vásárol. A cég 217 munkahely megőrzését vállalta.
Azt mondta, Tolna megyében 11 vállalat 5,3 milliárd forintos beruházást valósít meg 2,6 milliárd forintos támogatással, ami 1400 munkahely megtartását jelenti.
Horváth István (Fidesz), a szekszárdi választókerület országgyűlési képviselője többek között arról számolt be, hogy a választókerületben 146 vállalkozás kapott 1 milliárd 305 millió forint versenyképesség-növelő, illetve bértámogatást, a kormány 1921 munkahely megőrzéséhez járult hozzá.
Kovács Krisztián ügyvezető igazgató egyebek mellett azt mondta, a Fastron Kft. célja, hogy Tolna megye még nagyobb munkáltatójává váljon. A fejlesztés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a cég az újrainduló versenyben a lehető legjobb pozícióból tudjon indulni.
Varga Péter társügyvezető az MTI-vel közölte: az év elején 660 dolgozót foglalkoztató társaság létszáma ma 493. A koronavírus-járvány miatt áprilisban és májusban két-két hétig részlegesen leállt a termelés.
A két gyáregységben elektromechanikai alkatrészeket, illetve szerelt részegységeket gyártó cég 2019-ben 8,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az idei terv 9 milliárd forint volt, jelenleg 7-8 milliárd forint közötti árbevételt vár a vállalkozás.
A Fastron Hungária Kft.-t 1992-ben alapították, a német tulajdonú Fastron-csoport tagja, világszerte több mint ezer munkavállalót foglalkoztat.