Varga Judit: Magyarország a szolidaritásban hisz

Magyarország nem a politikai vádaskodásban, a leckéztetésben, hanem a szolidaritásban, a valódi cselekvésben és a segítségnyújtásban hisz és elutasítja a kettős mércét – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán az MTI-nek.

A tárcavezető az Európa Tanács Általános Ügyek Tanácsának videokonferenciáját követően úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélés fő témája a nemzeti és uniós fellépés volt a koronavírus-járvánnyal és annak következményeivel szemben. A tanácskozás elején az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová megerősítette, hogy a testület dolgozik egy valamennyi tagállamra kiterjedő elemzésen, amely azt vizsgálja, hogy milyen rendkívüli intézkedéseket vezettek be – magyarázta. Hozzátette: a bizottság alelnöke még általánosságban sem utalt arra, hogy bármely tagállam intézkedései aggodalomra adnának okot.
Megjegyezte: ez az elemzés még nem nyilvános, még hivatalosan nem fogadta el a bizottság.
Varga Judit kiemelte: Magyarország álláspontja szerint a vádaskodás helyett a tényekre kell alapozni a vitát, ezért a bizottság számára megküldte a saját elemzését. Készítettek egy minden tagállamra kiterjedő táblázatot, amelyben a rendkívüli intézkedések alkotmányos kereteit, részleteit hasonlították össze – közölte.
Hangsúlyozta: ha már jogállamiságról van szó, nagyon fontos, hogy ezt a vitát jogi, ténybeli alapokra tereljék, hiszen elég sok politikustól hangzottak el megengedhetetlen állítások. Még a bizottság sem jött elő a saját elemzésével, de már megelőlegezve az eredményt, egyesek “hangos politikai vádaskodásba kezdtek”. Különösen méltatlan volt, hogy a német szociáldemokrata Michael Roth megengedhetetlen hangnemben beszélt a német sajtóban korábban – idézte fel.
A miniszter elmondta: mindezt Magyarország visszautasítja, hiszen a közös értékeket nem lehet megosztásra használni. Minden tagállamnak egyaránt fontosak ezek az értékek, ezeket nem lehet megosztásra, a tagállamok közötti feszültség keltésére használni – vélekedett.
Kiemelte: ehelyett főleg a válság idején “az EU szolidaritásában hiszünk” az európai határokon belül és kívül is. Ezért Magyarország is erőfeszítéseket tett, és nemcsak uniós szomszédainak, hanem a csatlakozásra váró nyugat-balkáni országoknak is lehetőségeihez mérten vitt védőeszközöket. “Mi nem a politikai vádaskodásban, a leckéztetésben, hanem a szolidaritásban, a valódi cselekvésben és a segítségnyújtásban hiszünk és elutasítjuk a kettős mércét” – fogalmazott.
Varga Judit kitért rá: az európai miniszterek tanácskozása rendszerint előkészíti az EU-csúcsot, ez csütörtökön lesz, szintén videokonferencia keretében. Egyelőre nem kiforrottak még azok a keretek, amelyeken belül az európai intézmények kezelni próbálják majd a válság hosszú távú gazdasági hatásait – közölte.
Elmondta: Magyarország elfogadja, hogy “uniós szinten is rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség”, de nagyon fontos, hogy azok az alapvető uniós értékek, mint a szolidaritás, az egyenlő elbánás elve, valamint a kettős mérce kizárása érvényesüljenek, és jutalmazni, nem pedig büntetni kell azokat a tagállamokat, amelyek sikeresebbek a válság kezelésében. A minőség sokkal fontosabb, jobb európai fellépésre és nem több Európára van szükség – fűzte hozzá.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy a járvány előtt zajlottak a többéves uniós költségvetésre vonatkozó tárgyalások, amelyek februárban egyfajta holtpontra jutottak. A járványhelyzet új dimenziót adhat az új körülmények beálltával, de mégiscsak egy hét évre szóló költségvetésről van szó, így nem hagyhatják figyelmen kívül azokat az alapvető elveket, amelyekre mindig is épült az uniós büdzsé, amelyben a kohéziós politikának kiemelt szerep jut – mutatott rá.
Úgy vélte, “ezek az alapelvek most sem halványodhatnak el”, és Magyarország partner minden olyan megoldásban, amely egy kiegyensúlyozott, minden tagállam érdekét megfelelően figyelembe vevő választ fogalmaz meg a gazdasági válság kezelésére, de ez nem mehet a kohéziós politika kárára.