David Bowie pályájának egyik legkorábbi korszakába enged betekintést egy most megjelent lemez. A The Shel Talmy Recordings című anyag az akkor még Davie Jones néven ismert fiatal Bowie és az amerikai producer, Shel Talmy közös felvételeinek eddigi legteljesebb gyűjteménye.
A felvételek jelentős része Bowie akkori zenekarához, az 1965-1966-ban létezett Davie Jones & The Lower Thirdhöz, illetve korabeli szólódemókhoz kapcsolódik, és jól érzékelteti azt a zenei útkeresést, amely közvetlenül megelőzte David Bowie művészi identitásának megszületését – szerepel a Warner kiadványait Magyarországon forgalmazó Magneoton ajánlójában.
A most kiadott gyűjtemény olyan dalokat vonultat fel, mint a You’ve Got A Habit of Leaving, a Baby Loves That Way és a Take My Tip.
A most megjelent felvételek előzményéhez tartozik, hogy a Davie Jones with the King Bees debütáló kislemeze, az 1964 júniusában megjelent Liza Jane nem került fel a brit listákra, a zenekart kirúgta kiadója, a Decca, és ezután feloszlottak.
Az akkor 17 éves Bowie júliusban csatlakozott a Manish Boys-hoz, amellyel a nyár nagy részében Délkelet-Angliában léptek fel. Decemberben Gene Pitney előzenekaraként brit turnéra indultak, majd 1965 elején Leslie Conn menedzser közbenjárására Shel Talmy lett az első kislemezük producere. Az A oldalra Bobby Bland I Pity the Fool című dalának feldolgozása került, a B oldalra pedig Bowie szerzeménye, a Take My Tip.
Az 1965 januárjában lezajlott felvételek helyszíne a londoni IBC Studios volt; Talmy akkoriban keresett producer volt, együtt dolgozott a Kinksszel és a Who-val is, és elhívta a felvételekre a session zenészként dolgozó Jimmy Page-et, a Yardbirds és a Led Zeppelin későbbi legendás gitárosát, hogy játsszon Jones-ékkal (valószínűleg ekkor használta először a fuzzpedálját).
Page sem tudott segíteni, ez a kislemez is megbukott, Bowie májusban kilépett a Manish Boysból, majd csatlakozott a Lower Third trióhoz, akikkel 1965 augusztusában jelent meg a You’ve Got A Habit of Leaving című kismelez, B oldalán a Baby Loves That Way-jel (mindkettő Bowie kompozíciója). Ezek producere ismét Talmy volt, a közreműködő zenész pedig ezúttal Nicky Hopkins billentyűs, aki aztán a Rolling Stonesszal és a Beatlesszel is dolgozott együtt.
A 22 dalt tartalmazó digitális és CD-megjelenés a Talmy-val közös felvételeket tartalmazza, köztük tíz eddig kiadatlan dalt. A limitált (kétezer) példányban megjelent vinyl változaton tizenegy száma közül hat korábban nem hallott szám szerepel.













