A Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja – Rétvári: minden tizenkettedik magyart érintett a Gulágra hurcolás

Rétvári: minden tizenkettedik magyart érintett a Gulágra hurcolás

Rétvári Bence az V. kerületi Honvéd téri Gulág-emlékműnél tartott rendezvényen azt mondta, szinte minden családnak van olyan tagja, akit különösebb indok nélkül elvittek, mert “szükség volt a nagy hadizsákmányra nemcsak földi javakban, hanem emberekben is”.
Úgy fogalmazott: egy kollektív bosszúnak, egy 20. századi barbarizmusnak lehettek a szemtanúi azok, akik Közép-Európára tekintettek. Bár az ágyútűz már nem hallatszott, jöttek a marhavagonok, és vitték az embereket kelet felé, a szibériai végtelen tajgára – tette hozzá.
Azt mondta, nem számított, hogy valaki tett-e valamit, valóban szövetségese volt-e a náci csapatoknak. Először az emberek nevét vizsgálták: akié németesen hangzott, azt elvitték, hiszen kollektív megtorlást hajtottak végre. Később viszont mindenkit elhurcoltak, még a kommunista párt néhány tagját is – idézte fel az államtitkár.