Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően szélessávú, biztonságos wifi-hálózat épült ki az állami iskolákban, valamint 100 ezer informatikai eszközt is beszereztek a tanulóknak és a pedagógusoknak – ismertette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Solymár Károly Balázs, az ITM infokommunikációért felelős helyettes államtitkára közölte, a kormány az összes állami fenntartású általános és középiskolában wifi-hálózatot épít ki, a munka első fázisa pedig már le is zárult 2594 intézményben. A második ütemben a közép-magyarországi régióban végeznek fejlesztéseket, amelyek 2020 tavaszára zárulnak le.
Emellett háromezer iskolában megduplázták – 90-ről 180 megabit/másodpercre – a sávszélességet 2017 óta – tette hozzá a helyettes államtitkár.
Kiemelte, a hálózat biztonságáról is gondoskodtak, komoly tartalomszűrő rendszert építettek ki, amely megóvja a tanulókat a káros – pornográf és erőszakos – tartalmaktól, de az iskolák további szűrőket állíthatnak be.
Solymár Károly Balázs azt hangoztatta, hogy az elmúlt évek kormányzati munkájának eredményeképpen a magyar gazdaság a leggyorsabban bővül az Európai Unióban, a növekvő pálya megtartásához viszont egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a digitalizációra.
A digitális tudás átadását pedig nem lehet elég korán kezdeni, a kormány ezért fogadta el 2016-ban a digitális oktatási stratégiát – fűzte hozzá.
Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára elmondta, az elmúlt másfél évben több mint 45 ezer notebookot, 24 ezer tanulói tabletet, 3000 interaktív panelt vásároltak, és folyamatban van még ötezer projektor beszerzése.
A tervek szerint az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésével az okos tankönyvek új generációját is elérhetővé teszik, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy megszűnnének a papíralapú könyvek – ismertette az államtitkár.
Maruzsa Zoltán emlékeztetett, több éve zajlik már a digitális napló bevezetése, és ma már alig van iskola, amelyben ne használnák a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert (KRÉTA). Komoly figyelmet fordítanak továbbá a pedagógusok digitális felkészítésére is, az elmúlt egy évben 40 ezer tanár vehetett részt informatikai oktatáson – mondta az államtitkár.