Csaknem 9,5 millió eurót keresett az európai porondon a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 9,48 millió eurós (körülbelül 3,7 milliárd forintos) bevételre tett szert az európai kupák 2022/23-as idényében – írta közösségi oldalán a klub elnöke, Kubatov Gábor.

„Bár az Európa-liga menetelésünk véget ért, az UEFA bevételek nem kevés hasznot termeltek a klubnak. Jövőre újra ott leszünk a legjobbak között, de addig is keményen kell dolgoznunk” – fogalmazott a zöld-fehér egyesület vezetője.
A bajnokságban címvédő és éllovas FTC – amely a bejegyzés szerint 12 koefficiensponttal is gazdagodott, ennek a későbbi kiemeléseknél lesz majd jelentősége – a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte, majd az Európa-liga főtábláján folytatta a szezont, s utóbbi sorozatban egészen a nyolcaddöntőig jutott, ahol a Bayer Leverkusen búcsúztatta.