Eb-selejtezők – Hatvankét év után az első angol siker az olaszok vendégeként

Több mint hat évtized után tudott ismét nyerni olasz földön (1-2) az angol labdarúgó-válogatott – emelte ki a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőket értékelő összefoglalójában a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Az IFFHS szerint a szigetország csapata ezt megelőzően 1961. május 24-én győzte le Olaszország legjobbjait idegenben, az akkori római barátságos mérkőzésen 3-2-re diadalmaskodtak a vendégek. A csütörtöki sikerrel az angolok egyszersmind véget vetettek az olaszok 40 meccses Eb-selejtezős veretlenségi sorozatának, amely a 2006 szeptemberi, franciáktól elszenvedett 3-1-es vereséget követően indult, és zárult most 34 győzelem és 6 döntetlen után.
Gareth Southgate az angol válogatott harmadik szövetségi kapitánya lett, aki legalább ötven győzelmet számlál szakvezetői karrierjében, nála többször csak Walter Winterbottom (78) és Alf Ramsey (69) vezette sikerre a nemzeti együttest.
Közel negyven év, Michael Laudrup 1983 októberében, Luxemburg ellen elért triplája után Rasmus Höjlund az első dán játékos, aki mesterhármast szerzett Eb-selejtezőn: a csatár a finnek kapuját vette be háromszor is csütörtökön este (3-1).
A portugál Cristiano Ronaldo, aki a világrekordot jelentő 197. válogatott fellépésén 120-ra növelte a nemzeti színekben produkált abszolút gólcsúcsot, büntetőből és szabadrúgásból is betalált Liechtensteinnek. A mini állam lett ezzel a 47. ellenfél, amelynek kapuját bevette. Ronaldo korábban kétszer játszott Liechtenstein válogatottja ellen, de azokon a meccseken nem volt eredményes.