Fucsovics Márton: öt hét kellene a csúcsformához

Fucsovics Mártonnak öt hétre lenne szüksége a csúcsforma eléréséhez, ha folytatódik a koronavírus-járvány miatt szünetelő teniszidény.

“Jelenleg körülbelül egy negyven százalékos Fucsovics Marcit láthatott a közönség, tudok ennél sokkal jobban is játszani” – mondta az MTI-nek a Budapest Kupa döntője után, amelyet Stollár Fannyval együtt elvesztett Jani Rékával és Marozsán Fábiánnal szemben. “Persze vannak szép pontok, és megoldom a kötelező labdákat, de én is érzem, hogy lelassult a lábmunkám, nem olyan robbanékony a kezem, nem úgy ugrok fel szervánál, ehhez sok tétmeccsre lenne szükségem” – tette hozzá.
A madridi fináléba jutott Davis Kupa-válogatott vezére közölte: már a pénteki első mérkőzéséhez képest is sokkal jobban sikerült neki a második – az ukrán Szerhij Sztahovszkij ellen – az óbudai zárt kapus csapatversenyen.
Az edzésmunkára rátérve a világranglista 84. helyezettje elmondta, a mostani tréningek inkább arról szólnak, hogy elkerüljék a teljes leállást, és a szabad levegőn mozogjon.
“Heti négyszer teniszezek két-három órát, és két-három kondiedzésem van” – fejtette ki.
A nyilvánosság kizárásáról a 28 éves Fucsovics lehangoltan beszélt. “Babos Timivel sokat beszéltünk erről, én nem tudom elképzelni a teniszt nézők nélkül. Még furcsább lehet Roger Federernek vagy Rafael Nadalnak, akik egész életükben húszezres stadionokban játszottak. Sejtelmem sincs, hogy miként fog újra elkezdődni a versenysorozat a tervek szerint nyár végén. Én utoljára 19-20 évesen, future-tornákon szerepeltem üres lelátók előtt. Ettől függetlenül jó hangulatú versenyen vagyunk túl itt a Nemzeti Edzés Központban, örülök, hogy mindenki vállalta a játékot, és tervezünk még hasonló rendezvényeket” – mondta.
A nemzetközi folytatásról az ATP-trófeával is rendelkező teniszező úgy vélekedett: bő egy hónap kellhet a topformához.
“Ha megvan a céldátum, előtte öt hét a reális a megfelelő felkészüléshez. Az Australian Open előtt is ennyi szokott lenni a ráhangolódás, nálam ez működik” – tette hozzá.
Az ATP- és WTA-sorozat március közepén állt le a pandémia miatt, és leghamarabb július végén folytatódhat.