IFFHS: Ancelotti csapatának először lőtt négy gólt ugyanaz a játékos

A világ legeredményesebb futballtrénerei közé tartozó Carlo Ancelotti 28 éves edzői pályafutása során 10 klub alkalmazásában összesen 1274 hivatalos meccsen ült a kispadon, de kedden esett meg vele először, hogy az ellenfél egy játékosa négyszer is bevette együttese kapuját – írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szerdai értékelő anyagában.

Az összegzés az után látott napvilágot, hogy az olasz szakember által irányított Real Madrid 4-2-re kikapott a Girona otthonában, a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában úgy, hogy a hazaiak mind a négy gólját az argentin Taty Castellanos szerezte.
Az IFFHS statisztikája szerint a 24 éves Castellanos 75 éve az első játékos, aki egy meccsen ennyiszer tudott eredményes lenni a spanyol elitgárdával szemben a La Ligában. Hasonló bravúrra legutóbb a Bajnokok Ligájában, a 2013. április 24-én játszott elődöntőben akadt példa: akkor a Borussia Dortmund színeiben a jelenleg az FC Barcelonát erősítő lengyel támadó, Robert Lewandowski jegyezte a német csapat összes találatát a Real ellen (4-1).
A spanyol bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is címvédő, a mostani BL-idényben elődöntős fővárosiakra Castellanos második argentin futballistaként mért ilyen csapást, előtte Diego Milito vette be négyszer is a madridiak hálóját 2006 augusztus másodikán, amikor a Zaragoza a Király Kupa elődöntőjében 6-1-re kiütötte a királyi gárdát.
A csúcsot azonban mindmáig egyedülálló módon az a spanyol Esteban Echevarría tartja, aki 1947. december 21-én az Oviedo 7-1-es bajnoki sikere alkalmával egymaga öt gólt szerzett a Real Madrid ellen.
Echevarríával együtt a blancókkal szemben mesternégyeseket jegyző labdarúgók összesen kilencen vannak, közülük időrendben az első a spanyol Josep Samitier volt, aki a Barcelona játékosaként jeleskedett az 1926. április 18-án rendezett és 5-1-es katalán diadallal zárult bajnoki összecsapáson.