KL-selejtező – Bognár György: még a különbség sem túlzó

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője szerint megérdemelten győzte le csapatát 3-0-ra az ukrán Polisszja Zsitomir a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén.

A Magyar Kupa-győztes paksiak az Eperjesen rendezett csütörtök esti találkozón az első félidő hajrájában két gólt is kaptak, majd a fordulás után alig negyedórával már háromgólos hátrányban voltak, melyen később sem tudtak faragni, így szinte kilátástalan helyzetből várják a jövő heti hazai visszavágót. Bognár György úgy látta, a rivális jobban játszott együttesénél.

Az ellenfél jobban játszott nálunk, a játék képe alapján még a különbség sem túlzott. Gyorsabban, frissebben játszottak, veszélyesebbek voltak a kapura” – értékelte a meccset az M1 aktuális csatornának a tréner. – „Mi egy kicsit kényelmesebbek voltunk, lassabban játszottuk meg a labdákat, mint legutóbb.

A szakember a visszavágót illetően elmondta, hogy ugyan a továbbjutásra nem sok esélyük maradt, de vannak céljaik a jövő heti meccsre.

Ha a továbbjutásra nincs is esélyünk, feladatunk van. Nyilván hazai pályán nyernünk kell, még ha kiesünk, akkor is” – jelentette ki Bognár György.

A paksiak csatára, Tóth Barnabás edzőjéhez hasonlóan elismerte, hogy a rivális jobb volt.

Jóval felkészültebbek voltak a mi játékunkra. Kockáztattunk, felvállaltuk a nyílt játékot, ők pedig kihasználták a hibáinkat. Sajnos nem tudtunk annyi labdát szerezni, mint szoktunk, mert jól hozták ki a labdát, emiatt volt csak két komoly lehetőségünk a meccsen” – jegyezte meg a támadó.

A második mérkőzést csütörtökön 19 órától játsszák Pakson.