Eljött az ideje annak, hogy a gazdagok is kivegyék részüket a méltányos adózásból – hangsúlyozta Joe Biden szombat este Philadelphiában, elnöki választási kampányának első állomásán.
A hivatalban lévő elnök egy szakszervezetek által szervezett nagygyűléssel kezdte meg 2024-es választási kampányának első nagygyűlését, szinte napra pontosan két hónappal azt követően, hogy egy videóban bejelentette újraindulási szándékát a fehér házi pozícióért.
Joe Biden a mintegy ezer fős, szakszervezeti tagokból álló tömeg előtt arról beszél, hogy elnöksége eddig eltelt időszakában munkahelyeket teremtette és felemelte a középosztályt, valamint úgy fogalmazott, hogy eljött az ideje annak, hogy a vagyonosok „megfizessék méltányos részüket” az adók formájában.
Intézkedései közül kiemelte a klmíaváltozás elleni fellépést, az adózást és egészségügyi ellátást érintő jogszabályokat.
Beszédében nem említette név szerint lehetséges republikánus kihívóit, köztük elődjét, Donald Trumpot sem, pusztán azt jegyezte meg, hogy a republikánusok egy része mindent ellenez, amit ő elnökként tesz.
A kampánynyitó helyszínének megválasztása utal arra, hogy az elnök sikeresnek bizonyult, 2020-as választási kampányának központja Philadelphiában volt, valamint akkori első kampánygyűlését szintén Pennsylvania államban, Pittsburghben tartotta ugyancsak szakszervezeti tagok előtt.
Pénteken az ország nagy szakszervezetei közül a Tanárok Amerikai Szövetsége (American Federation of Teachers), valamint a városi, megyei és állami alkalmazottakat tömörítő szakszervezet (American Federation of State, County and Municipal Employees), és ernyőszervezetük, a legnagyobb amerikai munkavállalói érdekképviseleti szövetség, az AFL-CIO (American Federation of Labor – Congress of Industrial Organizations) pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy Joe Bident támogatja a 2024-es elnökválasztáson.