Rendkívül jó, erős, baráti szálak fűzik össze Németország és Magyarország hadseregeit – emelte ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter a német védelmi miniszterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön.
Benkő Tibor azt mondta: Annegret Kramp-Karrenbauerrel hatékony és eredményes megbeszélést folytattak. A legfontosabb témaként az európai béke és biztonság kérdését emelte ki, amelyben – mint megjegyezte – mindkét országnak megvan a helye, szerepe, feladata és felelőssége.
Elismeréssel szólt arról, hogy Németország soros EU-elnöksége idején olyan stratégiai célkitűzéseket fogalmaz meg, amelyben egész Európa békéjét és biztonságát kívánják közösen építeni. Egyetértettek abban: közös érdekük, hogy mind a NATO, mind az Európai Unió jól működjön. Ennek kapcsán viszont azt is tisztázták, hogy minden országnak vannak speciális biztonságpolitikai kérdései. Kiemelte: a német védelmi miniszter elmondta, kíváncsiak minden nemzet sajátos szempontjaira, s ezeket a stratégiájuk alkotásakor figyelembe kívánják venni.
Kiemelte: rendkívül erős a két ország közötti együttműködés, például az afganisztáni missziós szerepvállalásban, továbbá a német kezdeményezésű egészségügyi – a koronavírus-járvány elleni védekezésre is kiterjedő – Pesco (Állandó Strukturált Együttműködés) projektben is.
Benkő Tibor köszönetet mondott, hogy Németország ilyen mértékben támogatja a magyar védelmi képességfejlesztést, a védelmi ipart. Kiemelte: a Magyar Honvédség beszerzéseinek nagy többségét eddig Németországgal oldották meg. Példaként említette, hogy jövő pénteken komoly fogadtatásra számító esemény lesz Magyarországon, érkeznek ugyanis az első Leopard típusú harckocsik. Ezek mellett szállítógépek, többfunkciós helikopterek, csapatszállító repülők beszerzése is Németországból történt. A miniszter hozzátette: további terveik között is szerepel német technikai eszközök beszerzése.
Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter a több mint egy órás megbeszélést jónak, tartalmasnak és barátinak értékelte. A biztonság és védelempolitika területén jónak, szorosnak és pozitívnak nevezte Németország és Magyarország együttműködését. Hozzátette: a két ország együtt indult el a hadseregek modernizálásához vezető úton, a fegyverzet, a felszerelés modernizálásában is szorosan együttműködnek. Örömét fejezte ki, hogy már látni ennek első eredményeit.
A német védelmi miniszter örömét fejezte ki, hogy a két ország 2023-ban közösen alakítja a magas készültségű összhaderőnemi köteléket (VJTF), s hogy 2025-ben az EU-harccsoportban is együtt fognak működni. Ezek is mutatják, hogy a két ország komolyan veszi a NATO-n és az EU-n belüli védelmi kötelezettségeit.
Egyetértettek abban, hogy a közös európai védelmi politika jól működik, de fontos, hogy közösen állapítsák meg, milyen fenyegetések vannak Európában. Ennek kapcsán örömét fejezte ki, hogy Magyarország is hozzáadja szakértelmét ahhoz az európai stratégiai elemzéshez, amely soros elnökségük fontos stratégiáját képezi majd.
Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány alatt is jól együttműködött a német és a magyar haderő, mind nemzeti, mind a határokon túlmutatóan kiváló teljesítményt nyújtottak. Örömét fejezte ki, hogy a magyar partnerek munkájára is számíthatnak az új Pesco projektben, amely az európai uniós tagállamok hadseregeinek egészségügyi egységeinek együttműködését teszi intenzívebbé.
A német védelmi minisztert – aki egyúttal a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke – a sajtótájékoztatón kérdezték a Fidesz Európai Néppárton belüli jövőjéről is. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a nap folyamán fogadta Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-elnök, akivel nyílt és egyértelmű megbeszélést folytatott. Annegret Kramp-Karrenbauer azt mondta: minden ezzel összefüggő kérdés szeptemberben dől el az Európai Néppárton belül.