Elhunyt Viktor Sejnisz, az orosz alkotmány társzerzője

Elhunyt Viktor Sejnisz, az orosz alkotmány társszerzője és a liberális Jabloko párt egyik alapítója, aki 1956-ban a magyar forradalomról írt cikke miatt politikai üldöztetés célpontjává vált.

A Jabloko vasárnap kiadott közleménye szerint az 1931-ben Kijevben született Sejnyisz a Leningrádi Állami Egyetem történelem szakán szerzett diplomát, majd történelemtanárként, gyári munkásként dolgozott, valamint gazdasági és politikai témájú könyveket írt. A politikus 1993-as megalakulása óta volt tagja a Jablokónak, 2008 óta tagja a párt Szövetségi Politikai Bizottságának.
Sejnisz 1956 novemberében, Irma Kudrovával együttműködve, lengyel és jugoszláv források, valamint külföldi rádióadók híradásai alapján, cikket írt Az igazság Magyarországról címmel, amely szamizdat kiadásban jelent meg. Emiatt kizárták a Komszomolból, eltiltották a tudományos tevékenységtől, és fizikai munkásként kellett megélnie.
A rendszerváltozás és a Szovjetunió széthullása után számos tanácskozáson szakértőként szólalt fel az 1956-os eseményekről és az akkori szovjet vezetés szerepéről. A 93 évesen elhunyt Sejnisz 1993-ban magyar 56-os érdemérmet kapott.