Koronavírus – Fertőzöttet találtak az Everest hegymászói között

Az Everest hegymászóinak legalább egyike megfertőződött az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2).

A pozitív teszteredmény mindössze néhány héttel azután keletkezett, hogy a világ legmagasabb csúcsát, a 8848 méter magas Everestet egy év zárlat után megnyitották a világ hegymászói előtt.
A fertőzés megállapítása után nyolc napra kórházi karanténba küldték a norvég Erlend Nesst, aki nem tudja biztosan, hol kaphatta el a fertőzést, de lehetségesnek tartja, hogy a Khumbu-völgy egy teaházában.
A BBC-nek nyilatkozva hozzátette, hogy „jobban is vigyázhatott volna magára”, hordhatott volna egész nap maszkot és szorgalmasabban moshatott volna kezet.
„Kint az ösvényen nem sokan viselnek maszkot” – magyarázta a hegymászó, aki a hegyekben már nagyjából hat napja rosszul érezte magát, amikor április 15-én helikopterrel lehozták.
A főváros, Katmandu két kórházába is elvitték, és háromszor lett pozitív a koronavírustesztje. Azóta meggyógyult, 22-én már negatív volt a tesztje, most barátaival a városban tartózkodik.
Az NRK norvég köztévé értesülése szerint pozitív lett a koronavírustesztje egy serpának is a norvég hegymászó csapatában. Az egyik katmandui kórház orvosigazgatója azt mondta az AFP-nek, hogy az Everestről lehozott személyek közül többnek is pozitív volt a tesztje, részleteket azonban nem közölt.
Az egyik túraszervező ügynökség, az Asian Trekking vezetője elmondta, hogy az alaptáborban nyugtalanságot keltett a koronavírusos eset híre, és mindenki fokozott erőfeszítéseket tesz a fertőzés megelőzésére.
Az áprilisban kezdődött mászószezonban várhatóan külföldi csúcstámadók százai vágnak neki az emelkedőknek, ugyanis korábban a világjárvány miatt az Everestet egy évre lezárták.
Nepál turizmusból származó egyéb bevételei mellett évente 4 millió dollárt (1,2 milliárd forint) hoznak a világ legmagasabb csúcsára kiadott mászási engedélyek – írta a Kathmandu Post helyi lap.
A nepáli hatóságok az országba érkező turistáktól negatív teszteredményt kérnek, melyet az indulás előtt 72 órán belül kell készíteni.
Azok a turisták, akik olyan országból érkeznek, ahol a vírus új variánsai terjednek, szállodai karanténban töltenek tíz napot. Ha öt nap után negatív a teszteredményük, a fennmaradó öt napra házi karanténba mehetnek.